A világ fogyó olajkészleteinek köszönhetően a szakemberek folyamatosan új ötletekkel állnak elő az üzemanyag környezetbarát helyettesítésére. A bioüzemanyag lehetséges megoldás lenne, de egy nemrégiben készült tanulmány szerint, valószínűleg több kárt okoz, mint amennyi előny származna belőle.
Az alternatív energiaforrások közül a szakemberek a bioüzemanyagot vették górcső alá. A tanulmány eredménye aggodalmakra adhat okot, ugyanis a környezetre gyakorolt hatása semmivel sem jobb mint a benzin vagy gázolaj, amit helyettesíteni hivatott.
A bio változat használatával 75 százalékkal kevesebb szén-dioxid kerülne a levegőbe, ami járható, és környezetbarát módnak tűnik. De azt sem szabad elfelejteni, hogy az előállításhoz szükséges terményeknek jelentős területekre van szüksége. Ezeket a területeket viszont már csak az erdők kiirtásával lehet megszerezni, aminek a leggyakoribb módja azok felgyújtása. Így viszont 9-szer annyi szén-dioxid kerül a légkörbe, mint amennyit a benzin vagy a gázolaj használatával bocsátanak ki az autók.
A jelenleg nem mezőgazdaságra használt területeken viszont állattenyésztés folyik, így hacsak nem tér át a népesség nagy része vegetáriánus étrendre, az erdők kiirtása nélkül nem lehet megoldani a benzin teljes mértékű helyettesítését. Az égetéssel viszont 30 év alatt juthatunk el arra a szintre, hogy a környezetbarát üzemanyag kompenzálja az erdők égetésével kibocsátott plusz szén-dioxid mennyiséget.
Egyes szakértők szerint sokkal hatékonyabb környezetvédelmi stratégia lenne az erdők, szavannák megőrzése, valamint újak telepítése. Bár alternatív megoldásként szóba jöhet az olyan biomasszákból történő bioüzemanyag előállítás, amik az évelő növényekből, és fogyasztásra alkalmatlan terményekből készülnek. A kutatások ilyen irányba terelése pozitív hatással lenne az erdők pusztulására, de mindenképpen szükséges egy teljes körű, átfogó megközelítés kialakítása az erőforrások fenntartására és pótlására.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
Portfolio Gen Z Fest 2025


