0 °C Budapest

Olcsó, fapados, törött, lopott laptopok hitelre is

Pénzcentrum
2007. augusztus 7. 12:00

A Sulinet, majd a gazdaságos nulla százalékos áruvásárlási hitelek és a fapados notebook konstrukciók hatására jelentősen megnőtt az érdeklődés a hordozható gépek iránt. Azonban akár magánszemélyként, akár cégként vásároltuk meg az áhított masinát, nem árt elgondolkodnunk azon, hogy mihez kezdünk, vagy leginkább miből pótoljuk az eszközt, ha esetleg ellopják, vagy bármi más kár éri. Saját zsebből elég keserves dolog lehet a hiány pótlása, főleg akkor, ha még "lelkesen" törlesztjük az előző modellt. De természetesen ez is, mint majdnem minden, biztosítható és nem csak a fejlettebb Nyugaton, hanem itthon is.

Mielőtt rátérnénk a biztosítási termékek sajátosságaira, vessünk egy pillantást az alábbi ábrára.

Ebből ugyanis jól látszik, hogy az elmúlt néhány évben - részben a fentebb leírt okok miatt - ugrásszerűen megnőtt az értékesített laptopok száma. Az értékesített mennyiség mellett természetesen nőtt az erre a célra felvett áruhitelek volumene is, ami egy jelentős kockázatot jelent a gépek tulajdonosainak, ugyanis a hitelt akkor is törleszteni kell, ha a gép már nincs meg, vagy esetleg nem működik.

Természetesen ez egy elég szélsőséges helyzet - gondolhatnák sokan - és ezeket a kockázatokat le tudom fedezni egy hagyományos hitelfedezeti, illetve vagyonbiztosítással. Vannak azonban olyan speciális helyzetek, amelyekre ezek a konstrukciók nem, vagy csak részben alkalmasak.

Mit tud a laptopbiztosítás?

A termék legfőbb vonzó tulajdonsága, hogy kis önrészt és alacsony díjakat foglal magába. Az elektronikus berendezésekre vonatkozó biztosítási módozatait a Generali 1990 óta kínálja. Ezek közzé tartozik a vizsgálandó konstrukció is.

Ez a biztosítás a hagyományos vagyonbiztosítások fedezetvállalásán túl (jellemzően az elemi kár és betöréses lopás kockázatok) biztosítási fedezetet nyújt az emberi és technikai veszélyforrások (pl. kezelési hiba, gondatlanság, ügyetlenség, rosszindulatú rongálás, elektromos energia hatásai) miatt keletkező károkra is. Ugyanis a hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján a károk jelentős része az előbb említett plusz veszélyforrások következtében lép fel. A biztosítási fedezet alapesetben a Magyar Köztársaság területén érvényes, de lehetőség van az Európára, vagy akár azon kívüli kiterjesztésre is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A lopás, beleértve gépjárműből, gépjárművel együtt történő eltulajdonítást kizárásra kerül. Betöréses lopáskár esetén a biztosító csak akkor teljesít kártalanítást, ha a vagyontárgyak az előírt mechanikai védelemmel rendelkező lezárt helyiségben vannak elhelyezve. Teljes megsemmisülés esetén a káridőponti avult értéket téríti a biztosító, míg részkárok esetén a javítási költségek avultatás nélkül, az önrészesedés levonásával térülnek.

A díj, a díjfizetés üteme, a kockázatkizárás, a választott önrészesedés, a biztosított berendezések értékének függvényében igény szerint alakítható.

Például egy 300 000 Ft értékű laptopra Európa területére, 5 000 Ft os önrészesedés vállalásával, 10 000 Ft körüli éves díjért tud a biztosító fedezetet nyújtani.

A biztosítást megköthetjük a legtöbb esetben a számítógép vásárlásakor az üzletben, illetve már meglévő laptopra is vásárolhatunk fedezetet a biztosító tanácsadó hálózatán keresztül.

Érdemes tehát mérlegelnünk, hogy egy havi törlesztőrészletért, bebiztosíthatjuk féltve őrzött munkaeszközünket.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 5. kedd
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm