A magyar hírközlési szolgáltatók az egyedi előfizetői szerződéseikből rendre kihagyják a fogyasztók jogait részletező pontok nagy részét. A vevők így kiszolgáltatottá válhatnak, hisz jogvita esetében első körben a szolgáltatóval köteles egyeztetni - olvasható a Népszabadságban.
A hiány pótlására harminc napjuk van a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által elmarasztalt szolgáltatóknak. A szerződéseknek elvileg azt is tartalmazniuk kéne, hogy mi a hibabejelentés, illetve a panasztétel módja, valamint utalást arra vonatkozóan is, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjaiból derülnek ezek ki.
Az NHH a honlapján közzétett, az elvégzett vizsgálatra vonatkozó tájékoztatójában lesújtóként értékeli, hogy egyetlen olyan szolgáltatót sem találtak, ahol az egyedi szerződések minden jogszabályi követelménynek megfeleltek volna. A legrosszabb a helyzet az internet-szolgáltatóknál, míg a legkevesebb hiányosságot a mobilszolgáltatók esetében találták.
Sok szolgáltató honlapján csak nehezen érhetőek el az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF), ez ügyben az NHH csak annyit tehet, hogy saját weblapjára felteszi a több mint 1000 hazai szolgáltató szerződési feltételeit.
A mostani vizsgálat arra nem terjedt ki, hogy ugyanaz szerepel-e az egyéni szerződésekben, mint az ÁSZF-ben. Ezeket ugyanis Márton György, az NHH szóvivője szerint az éves munkatervben megállapított aktuális szempontok alapján folyamatosan vizsgálják. Tavaly a hiányosságok miatt összesen 56,8 millió forintot szabtak ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szolgáltatóknak a mostani vizsgálat miatt anyagi következményekkel egyelőre nem kell számolniuk. Akkor sújthatók bírsággal, ha ezután sem pótolják a hiányosságokat. Ennek mértéke elérheti a cég előző éves árbevételének 0,25 százalékát, a gyakorlatban általában ennek töredékét szabják ki.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Kétszeres olimpiai bajnokot szerződtethet az FTC
- Megvan az elhunyt fideszes honatya utóda
- Pokolian megerősödhet a Vasas férfi pólócsapata
- Pálinkával búcsúztatták a Székelyföldről hazainduló III. Károlyt
- "35-70 település" - Az ukrán elnök tudott róla, hogy 2022-ben aláaknázták a gátat
- Gát - Az ENSZ "majdnem kimondja", hogy mi történt, az EU konkrét
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


