8 °C Budapest

Újabb gyártó az olcsó laptopok piacán - 35 ezerért nekünk is?

Pénzcentrum
2007. június 6. 16:00

Az első egy milliárd laptop eladása után a digitális óriásvállalatok újabb célpontot keresnek termékeiknek, melyet a harmadik világ óriási felvevőpiacában vélnek felfedezni, ahol azonban a jelenlegi árak mellett nem tudnának megfelelő eladási volument elérni.

A harmadik világ országaiban egy átlagos család éves jövedelme alig haladja meg az 5000 dollárt (körülbelül 1 millió forintot), ebből kellene a szülőknek kigazdálkodnia az általuk az előrejutás feltételének vélt számítógépet, mellyel gyermekeiknek megteremtik a lehetőséget a tanulásra.

A szülők hajlandósága a pénzügyi áldozatot jelentő vásárlásra magas, melyet a számítógépgyártók mindenképpen szeretnének kiaknázni, legutóbb az Intel jelezte, hogy az évek óta érkező kisebb szállítmányai helyett szeretné tömegtermékekkel ellátni a piacot, melyek közül a legolcsóbb mindössze 199 dollárba, azaz nagyságrendileg 36 800 forintba kerül majd.

Az Intel döntését a Minden Gyereknek egy Laptopot Alapítvány kezdeményezése előzte meg, mely a nagy gyártókat tömörítve elkészített az összesen 176 dollárba kerülő fehér zöld mini laptopot, melyből 3 millió darab már meg is érkezett a kiszemelt országokba.

A tömeges áruszállítást most megkezdő Intel több terméket is legyártott, melyek közül a legdrágább 500 dollárért vagy közel 92 ezer forintért kerül majd a boltokba. A versenytárs által gyártott számítógépeken a Linux működik, az Intel gépeire pedig várhatóan a Microsoft dolgoz majd ki egy a tervezettek szerint 3 dolláros operációs rendszert.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm