50 éves futamidejű fontkötvény kibocsátására készül a világ második legnagyobb kiskereskedője, a Tesco, mely lépés azért is kiemelkedő jelentőséggel bír, mert fontban ez lesz az egyik leghosszabb futamidejű vállalati kötvény.
A várhatóan 500 millió fontos kibocsátásban a Barclays Capital mellett a Deutsche Bank és a JP Morgan Cazenove is közreműködik.
A keresletet várhatóan a nyugdíjalapok szolgáltatják majd, melyek hosszú távú kötelezettségeik miatt ilyen időtávra szeretnék biztonságosan, megfelelő hozam mellett kihelyezni forrásaikat. Ezen igényeket meglehetősen kevés vállalati kibocsátó tudja kielégíteni, a Tesco azonban egy növekedést produkáló, kiemelkedő hitelbesorolással rendelkező cég, így megfelelő célpont lehet a nyugdíjalapok számára.
2006 márciusában a Tesco egy 36 éves, 300 millió fontos kibocsátást hajtott végre, mely egészen mostanáig a leghosszabb futamidejű kötvénykibocsátása volt. A font alapon 50 évre kibocsátó cégek körébe olyan vállalatok tartoznak, mint a francia vasút üzemeltető Reseau Ferre de France és a British Gas.
A Tesco a Standard & Poor's-nál és a Fitchnél is A+, a Moody's-nál pedig az ennek megfelelő A1-es besorolással büszkélkedhet.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







