14 °C Budapest

Lopás nélkül milliókat keresni a Tesco-ban? Itt a megoldás!

Pénzcentrum
2007. február 13. 05:30

148 millió fontos fizetés-kiegészítést kapnak a Tesco nagy-britanniai alkalmazottai, miután a cég két megtakarítási programja is elérte a kifizetési időpontot.

A programok keretében mintegy 50 ezer alkalmazott (a pénztárosoktól a beszállító sofőrökig) havonta 5 és 50 font között takarít meg, mely félretett összegekért cserébe részvényopciókat kapnak. A jelenlegi kifizetéskor több mint 6,000-en kapnak majd 7,000 fontnál is többet.

A programok úgy épülnek fel, hogy az alkalmazottak 3-5 évig fizetésükből egy meghatározott összeget havonta befizetnek, majd amikor eljön a kifizetés, az évek alatt megtakarított összegből Tesco részvényeket vehetnek a programba való belépésükkor megállapított áron. (A belépéskor úgy állapítják meg a lehívási árfolyamot, hogy az az akkori piaci ár alatt legyen kb. 20%-kal, így mindenki számára attraktívvá teszik a befektetést.)

Ha a kezdeti diszkonthoz hozzávesszük, hogy a cég papírjai igen jól teljesítenek, máris láthatjuk, hogy a 2001-es 1.98 fontos, illetve a 2003-as 1.95 fontos opciós ár igencsak kedvező a 4.3 font körüli jelenlegi piaci árhoz képest.

A vezetőség álláspontja szerint az alkalmazottak a program által érdekeltté válnak a cég sikerében, a motivációs rendszer így megfelelően működik.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 30. 10:27
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem