Néhány évvel ezelőtt még csak a sci-fikben volt fellelhető a gondolatolvasó számítógép, a februári Current Biology című folyóiratban azonban elénk tárják a legfrissebb kutatások eredményeit, melyek rávilágítanak, hogy az eddig vártnál mélyebb gondolatolvasás is kivitelezhető.
Szakértők kiemelik, hogy eddig szinte kizárólag az irányokra vonatkozó gondolatokat sikerült számítógéppel lefordítani, ami meglehetősen sokat segített a mozgáskorlátozottak életének megkönnyítésében, a gondolat után gépelő számítógépre azonban még várni kell.
A legújabb kísérletek mindenesetre azt mutatják, hogy az eddig elérhetetlennek vélt gondolatokat is fel lehet tárni funkcionális mágneses rezonanciás technológiával. A legfrissebb eredmények szerint 70%-os biztonsággal sikerült meghatározni a vizsgált személyek gondolatait, akiknek gondolt számokat kellett összeadniuk vagy kivonniuk, a fejükre kötött gép monitorján pedig megjelent az eredmény.
A szakértők persze figyelmeztetnek, hogy egy MRI scanner 2 millió dollárba kerül, így nem kell néhány éven belül elterjedő újdonságtól tartani. A kutatók emellett azt is hozzáteszik, hogy az új eredmények igen súlyos etikai problémákat is felvetnek, rossz ugyanis belegondolni, mire használható fel, ha már gondolataink sem maradhatnak rejtve senki előtt...







