Nem indít eljárást a Gazdasági Versenyhivatal azon cipőboltok ellen, melyek megtévesztő reklámmal próbálják becsalogatni a vásárlókat. Az üzletekre vonatkozóan számos bejelentés érkezett a hatósághoz, ezeket azonban a szórólapok kis példányszáma miatt vizsgálat után elutasították - írja a Világgazdaság.
Érdemes megjegyezni, hogy a szórólapokkal ellentétben az üzletekben nem márkás spanyol és olasz cipőkkel találkozhatnak a vevők, hanem kínai származású termékek közül válogathatnak.
A szórólapon feltüntetett "Csődeljárás indult cégünk ellen" felirat több szempontból sem állja meg a helyét, ha kicsit jobban belegondolunk. Egyrészt csődeljárást a cég saját maga ellen kérhet, amennyiben nem tudja kiegyenlíteni a vele szemben fennálló követeléseket, de bízik abban, hogy meg tud egyezni hitelezőivel. A cég tehát ebben az esetben nem akarja befejezni működését, ez csak felszámolás vagy végelszámolás útján kerülhet szóba.
Az megint más kérdés, hogy a "csak a mai napon" kitétel sem állja meg a helyét, hiszen ilyen szórólapot bármikor könnyen beszerezhetünk...
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






