Mi dobja meg az árat? A karácsonyi forgatag legnagyobb nyertesei a kereskedelmi láncok mellett egyértelműen az elektronikai termékeket forgalmazók és gyártók lesznek, akik már most dörzsölhetik a tenyerüket a szép summa reményében. A múltheti mp3 lejátszókról szóló beszámolónk után ezen a héten egy kicsit nagyobb falattal, a laptop-vásárlás rejtelmeivel ismerkedünk meg közelebbről, hogy segítséget nyújthassunk a Sulinet támogatást utolsó évében kihasználni szándékozóknak. Lássuk, mint mond a szakértő!
Most is, mint előző héten az egyik nagy elektronikai termékeket forgalmazó áruházlánc egyik üzletét kerestük fel, hogy szakmai segítséget kérjünk a nagy választáshoz, amely természetesen már rég nem a "vedd meg a legolcsóbbikat" séma alapján zajlik le, a termék mivoltából és rendeltetéséből fakadóan sem. Arról érdeklődtünk, hogy mely darabok biztosítják számunkra a legjobb ár-érték arányt (vagyis mit kapunk a pénzünkért), és milyen plusz szolgáltatásért mennyit kell, illetve megéri-e fizetnünk.
Márka vagy noname
Erről a kérdésről a hordozható számítógépek esetében sokkal kevésbé éri meg túlzottan sokáig elmélkedni, mert bár a forgalomban lévő darabok között található néhány "ismeretlen eredetű" (például az Advant vagy a Lidl-ben kapható "csodák"), a nagy többség úgymond márkás, vagy jól csengő vagy egyes esetekben kevésbé jól csengő (Sony-botrány) nevekkel találkozhatunk. Egy biztos a számítógépgyártók is pozicionálták a termékeiket bizonyos célcsoportokra, így ebben az esetben is néhány ezer forintot jelenthet nekünk, hogy az általunk favorizált márka emblémája csillogjon a szerkentyű tetején.
Hogy jelent e nekünk valamilyen plusz előnyt az, hogy megfizettük a márkát? A szervizeltetés és konstrukciós problémákkal rendelkező típusok esetében mindenképpen, bár az igazán optimális az lenne, ha ezeket a darabokat egyáltalán nem kellene szakemberhez vinni, vagyis minden rendben lenne velük. Emellett bizonyos többletszolgáltatást is kaphatunk, például már benne foglaltathat az árban a nagyobb teljesítményű akkumulátor, vagy egy szoftvercsomag (vírusirtó, képnézegető, stb.).
A legfőbb kérdés
A legfőbb kérdés természetesen az, hogy mire is szeretnénk használni a megvásárolt terméket. Az egyszerűség kedvéért mi két csoportba osztottuk a vásárlókat, az egyik csoport szövegszerkesztésre internetezésre és film nézésre szeretné használni a gépet, míg a másik ugyanerre csupán a játékprogramok használatával kiegészítve azt.
Mi az, ami tényleg megdobja az árat?
Egyértelműen a processzor és a videokártya az, amit a márka mellett meg kell fizetnünk. Előbbi esetében a leggyengébb változatot az 1,2 Mhz-es Intel Celeron D adja, amely elég, ha filmet szeretnénk nézni, vagy internetezni szeretnék, de videóalkalmazások használatára már nem alkalmas, kivéve ha éveket szeretnénk eltölteni egy viedószerkesztéssel. A csúcskategóriát a 3,6 Mhz-es Duo Core Intel Pentium4-es vagy a 3800 + AMD Athlon 64 X2 jelenti, amely ugyan 20-30 ezer forint többletköltséget jelent, de ekkor határ a csillagos ég. Ha mégsem szeretnénk több tízezret kiadni pluszban, egy jó középkategóriás termékként az AMD Sempront ajánják.
A videokártya esetében csak akkor érdemes többet költeni, ha nagy grafikai teljesítményre van szükség (játék, háromdimenziós tervező programok), ekkor azonban legalább egy Nvidia 6100 Go-ra, de inkább Ati Radeon 9600 vagy 9800 kategóriájú videókártyára van szükségünk, amely akár újabb 20 ezer forintunkba is kerülhet. Az arany középutat itt a Radeon X100 vagy X200 jelenti, amely már gyengébb grafikai teljesítményt igénylő programok futtatására alkalmas, ez azonban márkás laptopoknál már csak kis mértékben befolyásolja a vételárat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A memória is jelentős költségemelkedést okozhat, akár 10-20 ezer forintos különbséget is. Ebben az esetben is igaz a minél nagyobb, annál jobb szabály, de nem feltétlenül van szükségünk extra mamóriára, ha filmezésre vagy webszerkesztésre szeretnénk használni a gépet, míg a játékok futtása általában nagy eneregiaigényű.
A látszat nem minden...
A kijelzők esetében is fontos szempont, hogy mire akarjuk használni a megvásárolt terméket, grafikai programokhoz, és excel táblázatok kezeléséhez ajánlatos nagyobb kijelzővel rendelkező, 17 colos kijelző "beszerzése", míg az átlagos használatra a 15,4 col, látható képméret tökéletesen megfelel, amely akár 10-30 ezer forintot is a zsebünkben hagyhat.
Ha azonban főleg filmnézésre szeretnénk fordítani szabad időnket, akkor a wide-screen (16:9-es képarány) is fokozhatja a valós multimédia érzetet. Attól függően, hogy mindezt a szabadban akarjuk-e megtenni, érdemes arra áldozni, hogy a frissen vásárolt gépcsoda kijelzője megfelelő kontrasztarányokkal bírjon, vagyis napsütésben is jól láthassuk az éppen lejátszottakat.
A méret is lényeg...nehéz eset!
Adattárolók (winyó), avagy helyből sosem elég
Itt is érvényes az általános igazság, minél több, annál jobb, és még sokba sem kerül. Hogy mennyibe? Egy átlagos felhasználó 60 gigán is kényelmesen elfér, viszont az extra igények, például több játék párhuzamos használata, filmek tárolása, vagy nagy mennyiségű zene mégis pillanatok alatt a "nincs elég hely a merev lemezen" ablak megjelenéséhez vezethet. Így érdemes lehet pár ezer forintot arra áldozni, hogy majdnem megduplázzuk (100 giga) a kapacitást.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








