Még korántsem ért véget a Sony Lithium ionos akkumulátorai körüli botrány, mert a los angelesi repülőtéren kigyulladt Lenovo Thinkpad T43 ügyében történt vizsgálat is azt mutatta, hogy a Sony termékének meghibásodása okozta a balesetet.
Még korántsem ért véget a Sony Lithium ionos akkumulátorai körüli botrány, mert a los angelesi repülőtéren kigyulladt Lenovo Thinkpad T43 ügyében történt vizsgálat is azt mutatta, hogy a Sony termékének meghibásodása okozta a balesetet.
A vizsgálati eredmények bejelentése után a számítógépgyártó Lenovo nem tehetett mást, a Dellhez és az Applehöz hasonlóan ős is visszahívta a több ezer darab Sony akkumulátorral értékesített T43-ast. Ez a lépés természetesen jelentős veszteségeket okoz majd a Lenovonak, amely versenytársaival együtt hangoztatja, hogy számára a vásárlók biztonsága az első, a nyereségszerzés csak második helyet foglalhatja el a vállalati célkitűzések között.
A fogyasztók részéről felmerülhet a kérdés: vajon hány gyártó laptopjai vannak még felszerelve ezekkel az akkumulátorokkal, amelyekkel egyelőre még nem okoztak bajt, és emiatt nem is hívták vissza őket. A Lenovo is pácban lett volna, hogy az ominózus esett nem a reptéren, hanem a repülőgépen történik, hiszen tisztában volt vele, hogy az általa forgalmazott termékek veszélyesek lehetnek, még sem értesítette erről a fogyasztókat.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







