A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Wal-Mart csaknem 300 generikus vényköteles gyógyszert árul mától floridai üzleteiben, meglehetősen nyomott áron.
A cég szóvivője szerint egyes készítményeknél a vásárlók akár 70%-ot is spórolhatnak, ha náluk szerzik be az orvosságokat. A Wal-Mart gyakorlatilag a leggyakoribb betegségekre kínál gyógyszereket, azoknak is, akik egészségbiztosítással sem rendelkeznek.
Az akció ma indult 65 floridai egységben és a tervek szerint a következő hónapok során több államra is kiterjesztik.
Arról nem kívánt nyilatkozni a Wal-Mart illetékese, hogy a gyógyszercégekkel milyen megállapodást kötöttek, azt azonban hangsúlyozta, hogy partneri kapcsolatban állnak egymással és nem kényszerítik a gyártókat az árak csökkentésére. Az eddigi nyilatkozatokból az is kiderült, hogy az alacsony árak ellenére nem veszteséggel értékesíti a cég a generikus gyógyszereket, nem ezekkel próbálják tehát becsalogatni a vásárlókat, mint tették azt korábban a játék-divízió esetében.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






