10 °C Budapest

Ki pénzelte a kampányt? - Egy politikus kitálal!

Pénzcentrum
2006. május 5. 16:00

Az MDF-ből kilépő Gémesi György, Gödöllő polgármestere szerint, az MDF kampányát Leisztinger Tamás vállalkozó pénzelte.

A politikus elmondta, hogy az MDF kampányra fordított pénze az MSZP-hez közelállónak tartott Leisztinger Tamás vállalkozótól - Schmuck Andor, a Tisztelet Társaság volt elnökén keresztül - érkezett.

Gémesi György azt mondta: Schmuck Andor megkereste őt azzal, hogy az egyesület révén 80 ezer szavazót tud biztosítani. Az MDF-et érdekelte az ajánlat, ugyanis a párt országos listájának első 14 helyén öt olyan politikus van, akit a Tisztelet Társasága jelölt. Közülük négyen Leisztinger Tamás érdekkörébe tartoznak - mondta a politikus.

Ilyen szintű kiárusítása az MDF-nek az elmúlt években nem történt - hangsúlyozta Gémesi, majd hozzátette, hogy a választmányi ülésen elhangzott: az MDF a Tisztelet Társaságától kap támogatást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Tisztelet Társasága az InfoRádiónak eljuttatott közleményében elismerte, hogy mind a négy parlamenti pártot megkereste a számára fontos programpontokkal. A közlemény ugyanakkor visszautasította, hogy a Tisztelet Társasága szavazatokkal házalt volna. A pártok közül csak az MDF vállalta a három javaslat képviseletét, ezért kötöttek a párttal együttműködést, az aláírás teljes sajtónyilvánosság előtt történt .

NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?