2006-ban a Tesco további bővülést tervez Magyarországon, amely 25 új áruház, 17 benzinkút nyitását és a tavalyi 2200 után 2500 új munkahely létrehozását jelenti.
A Tesco-Global Zrt. folyamatos növekedésről számolhatott be a 2005-es évre vonatkozóan is: bruttó forgalma 14 százalékkal, a 2004-ban elért 415 milliárd forintról 473 milliárd forintra nőtt tavaly. Az egész Tesco csoport szintén sikeres pénzügyi évet zárt: 13,2 százalékos növekedéssel bruttó 41.8 milliárd font forgalmat ért el.
A Teco-Global Áruházak vezérigazgatója, Paul Kennedy így nyilatkozott az elmúlt és az előttünk álló évről:
"Az elmúlt évben is a Tesco előrelépésének lehettünk tanúi Magyarországon. Több mint 17.000 munkatársunkkal, közel 1000 szállító partnerünkkel és elkötelezett menedzsment csapatunkkal olyan vállalkozást építettünk, mely valóban ügyel a magyar vásárlók igényeire. A jövő évben is folytatni kívánjuk lendületes áruháznyitási programunkat. Siklósi, makói, szolnoki és szentesi hipermarketünket már megnyitottuk, és további 21 áruház nyitását tervezzük, 2500 új munkahelyet teremtve az év végéig."
A 2005-ös év eseményei
A Tesco 14 új áruházat nyitott 2005-ben, többet mint eddig bármely más évben. Cégünk új áruházformátumot is bemutatott tavaly. Az 1000 m2 áruházak a kisebb közösségek részére is elérhetővé teszik a hipermarket-választékot és árakat. Tatabányán és Veszprémben épültek az első ilyen üzleteink, amelyek a mindennapi bevásárlásokra kínálnak lehetőséget. Új területeket is meghódítottunk, mint például: Gödöllő, Kisvárda, Komárom, Jászberény. Második áruházunkat nyitottuk Székesfehérváron és Pécsen, Csepelen pedig a 7. budapesti hipermarketünk nyílt meg.
2005-ben a Tesco mintegy 2200 munkahelyet teremtett, ezek 12%-a vezetői pozíció volt. Év végére több mint 17000 alkalmazottunk volt. Vezetői képzés programunkban 58-an készülnek leendő áruházaink vezetői pozícióira. Összességében mintegy 200-an vettek részt gyakornoki és 300-an más fejlesztési programokon.
A Tesco-Global Áruházak tervei 2006-ra
· Folytatjuk dinamikus áruháznyitási programunkat, és a hipermarketek nyitásán túl belvárosi, kisebb formátumú áruházakra koncentrálunk
· Tesco szupermarket nyílik Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden, Kecskeméten, Szombathelyen és Miskolcon az egykori Domus épületekben, amelyekre 15 éves bérleti szerződést írtunk alá
· Ebben az évben 4 hipermarketet nyitottunk Siklóson, Makón, Szolnokon és Szentesen, és további 21 áruházat tervezünk nyitni többek között a következő városokban: Érd, Ózd, Mezőkövesd, Orosháza, Keszthely, Karcag.
· 2006 áprilisáig három benzinkút nyílt: Siklóson, Szolnokon és Gyöngyösön, és további 14 megnyitását tervezzük jelenlegi és új áruházaink mellett.
· További 500 sajátmárkás termék bevezetése
· A Tesco Pénzügyi Partner Program szolgáltatásainak és termékeinek bővítése
· 2500 új munkahely teremtése Magyarországon
Amit a cégről tudni érdemes
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Tesco a világ első három kiskereskedelmi cégének egyike 2711 áruházzal és 366.000 alkalmazottal. A vállalat angliai központú, ahol az elsőszámú kiskereskedő, és 1897 áruházában 251.000 alkalmazottat foglalkoztat. Az Egyesült Királyságon kívül a Tesco Európában és Ázsiában 814 üzlettel rendelkezik és 115.000 embernek nyújt munkalehetőséget.
Országok ahol Tesco áruházak működnek: Egyesült Királyságok, Írország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Kína, Japán, Korea, Taivan, Malaizia, Thaiföld és Törökország
A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca, és második legnagyobb brit befektetője. Itthon több mint 17 000 magyar munkavállalót alkalmaz, s minden új áruház nyitásával körülbelül 100-300 új munkahelyet biztosít. A vállalat 11 éves magyarországi működése során eddig 57 hipermarketet, 30 kisebb áruházat és 27 benzinkutat nyitott, s mára piacvezetőként közel kétmillió vásárlót szolgál ki minden héten.
A Tesco-nak három sajátmárkás termékcsoportja van. Ez a termékválaszték széles vásárlói réteg különböző árra és minőségre vonatkozó igényét képes kiszolgálni.
Tesco Gazdaságos (1998-tól kapható, közel 2000 termék): A fő jellemzője ennek a termékcsoportnak, hogy azok igényét elégíti ki, akiknek elsősorban az ár a fontos.
Tesco Standard (2000-től kapható, közel 1200 termék): Ezeket a termékeket az ugyanazt a minőségi kategóriát képviselő márkás termékeknél 20%-kal olcsóbban lehet megvásárolni.
Tesco Fitt (2003-tól kapható, közel 60 termék): A Tesco Fitt termékcsoport a vásárlók az egészséges élelmiszerek iránti növekvő igényét igyekszik kiszolgálni. Ezek a termékek kevesebb zsírt és energiát, több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








