Új összesítés készül jövőre a nagy környezetterhelő magyarországi cégek szennyezőanyag-kibocsátásáról az Európai szennyezőanyag-kibocsátási regiszterhez (EPER) csatlakozva. - írja a Világgazdaság
Új összesítés készül jövőre a nagy környezetterhelő magyarországi cégek szennyezőanyag-kibocsátásáról az Európai szennyezőanyag-kibocsátási regiszterhez (EPER) csatlakozva. – írja a Világgazdaság
Rakics Róbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium Helyette államtitkára számolt be arról, hogy a 2004-es adatokra támaszkodó új rendszer már nemcsak a levegőbe és a felszíni vizekbe bocsátott szennyező anyagokra vonatkozó adatokat tartalmazza majd, hanem a talajba kerülő káros anyagokat is számon tartja.
A környezetre jelentős hatást gyakorló cégekről szóló első nyilvános magyarországi regisztert tavaly tették közzé, amelyben 86 hazai üzem fontosabb mutatószámai találhatók meg. A listára felkerülő legnagyobb vállalatoknál szinte kivétel nélkül találni lehet olyan telephelyet ahol valamilyen küszöbérték feletti kibocsátás folyik.
A tervek szerint a jelenlegi rendszert 2009 közepén a Szennyezéskibocsátási és transzferregiszter (PRTR) váltja majd fel, amely már 91 szennyezőanyag kibocsátását tartja majd nyílván, s az adatokat nem háromévente, hanem minden évben megújítják.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
12:29
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 24.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 13:03

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 10:03

Agrárszektor | 2026. szeptember 24. 12:34



