Az első háromdimenziós animációs film forgatása már meg is kezdődött; a stúdió első animációs tévésorozata 2007-re készül el; a vezetőket az Egyesült Államokból és Szingapúrból toborozták.

A Lucasfilm Ltd. hivatalosan is megnyitotta szingapúri digitális animációs stúdióját, amely mozi- és tévéfilmeket gyárt a nagyközönség számára. A 3715 négyzetméteres Lucasfilm Animation Singapore stúdió a város Changi negyedében található. Az intézmény eddig 19 országból több mint 35 munkatársat vett fel, az alkalmazottak toborzása 2006-ban is folytatódik.
Amikor tavaly augusztusban bejelentettük a Lucasfilm Animation Singapore létrehozását, azt is közöltük, hogy a stúdió már idén ősszel megnyitja kapuit, tehát tartottuk a határidőt - mondta George Lucas. - Első sorozatunk a Klónok háborúja (Clone Wars) című televíziós kalandfilm lesz, amely a Klónok támadása és A Sith-ek bosszúja közötti időben játszódik. Már dolgozunk rajta, és reméljük, hogy 2007-ben a tévé képernyőjére kerül.
A Lucasfilm Animation Singapore szorosan együttműködik a kaliforniai Skywalker Ranchben található Lucasfilm Animation szakembereivel.
A stúdió technológiája világszínvonalú lesz. - Nem csak a technológiát fejlesztjük, hanem arra is törekszünk, hogy a szingapúri stúdióban az Industry Light & Magicnél hosszú évek alatt megszerzett szakértelmet és módszereket továbbadjuk a digitális művészek újabb nemzedékének - mondta Cliff Plummer, a Lucasfilm Ltd. technológiai igazgatója. - Szingapúrban ugyanazt az infrastruktúrát építettük ki, mint Skywalker Ranchben és a San Franciscó-i Letterman Digital Arts Centerben, ami biztosítja a zavartalan és hatékony integrációt és kommunikációt.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.
Vásárlás legolvasottabb
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 6. 17:58

Pénzcentrum | 2026. szeptember 6. 16:06

Agrárszektor | 2026. szeptember 6. 17:32




