12 °C Budapest

Pályázatírók végnapjai

Pénzcentrum
2005. október 24. 11:23

A költségvetés fejlesztési forrásait 2006-ban szinte teljesen lekötik az európai uniós társfinanszírozási kötelezettségek, így nagyszámú önálló hazai pályázati lehetőségek aligha lesznek - adta válaszul Veres János pénzügyminiszter a Világgazdaság kérdésére.

 
A költségvetés fejlesztési forrásait 2006-ban szinte teljesen lekötik az európai uniós társfinanszírozási kötelezettségek, így nagyszámú önálló hazai pályázati lehetőségek aligha lesznek – adta válaszul Veres János pénzügyminiszter a Világgazdaság kérdésére.
Ugyanakkor egyre kevesebb az EU-támogatásra vonatkozó kiírás is, s ez azzal fenyeget, hogy jövőre hoppon maradhat a potenciális pályázók jelentős része, és a pangó piac miatt kritikus helyzetbe kerülhet egy sor pályázatíró és - tanácsadó cég.
Az EU strukturális alapjaiból 2004–2006 között elérhető 678 milliárd forintos keret négyötöde – nagyjából 538 milliárd forint – már gazdára talált, tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) illetékese. Nagy Gábor Miklós főosztályvezető maga is úgy látja, hogy fogynak az elérhető uniós pénzek, ám szerinte más szempontból nézve ez úgy is felfogható, hogy jól halad az EU-források lekötése.
A hivatal becslése szerint 2006-ban még több mint 100 milliárd forintra írnak ki pályázatokat az első Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) operatív programjainak irányító hatóságai. Az új költségvetési törvény azt is lehetővé teszi, hogy az egyes operatív programoknál a teljes keretet meghaladó kötelezettségeket vállaljanak. További lehetőség lehet, hogy amint az Európai Unió befogadta a második Nemzeti fejlesztési terv (II. NFT) operatív programjait, úgy már 2006 második felében elindulhat a 2007 és 2013 között elérhető közösségi források pályáztatásának előkészítése.
A gazdasági tárcánál elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak juthat a szűkös forrásokból. Összesen 3,706 milliárd forintot szánnak költségvetési támogatásként a kkv-knak. Az I. NFT gazdasági versenyképesség operatív programjánál (gvop) főleg informatikai kiírások vehetők biztosra.
Az I. NFT regionális operatív programjánál (rop) nem lesz új pályázat 2006-ban – mondta el Kováts Kornél főtanácsadó. Ennek az az oka, hogy gyakorlatilag elfogyott a 2004–2006-os keret és sok a tartalék listás nyertes.
A humánerőforrás-fejlesztési operatív programban (hefop) néhány területen még jövőre is lesznek pályázatok – tájékoztatott Törökné Rózsa Judit.

Nem fogynak el, csak kifutnak a pályázatok 2006-ban – reagált megkeresésünkre Dékány András, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca szóvivője. Az agrár- és vidékfejlesztési operatív program (avop) kiírásaival kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „az EU újraindítja a pályázatokat mindaddig, amíg a kívánt célok teljesen meg nem valósulnak”.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem