1 °C Budapest

Minőségi váltás - új utakon a Flextronics

Pénzcentrum
2005. október 7. 09:55

Lang János a Flextronics Magyarország Kft. zalaegerszegi gyárának igazgatója elmondta, hogy miután a termelés javát felvevő mobiltelefon-gyártó cégek felfüggesztették vásárlásaikat új, az eddigieknél munkaigényesebb termékek gyártásába kezdenek Az új programot bérelt dolgozók nélkül, magyar beszállítók segítségével kívánják megvalósítani. - közölte mai számában a Napi Gazdaság

A stratégiaváltás lényege, hogy az egy-két megrendelőtől függő, ciklikus tömegtermelést többféle kisebb szériában gyártott, az éves kapacitást folyamatosan, lehetőleg szezonális hatások nélkül lekötő, a korábbiaknál jóval nagyobb hozzáadott értékű termék előállítása váltsa fel. A gyárigazgató hozzátette, hogy a két korábbi megrendelő közül az egyiket továbbra is a Flextronics szolgálja ki.
Immár biztos, hogy a kieső kapacitások egy részének helyére műholdas helymeghatározó eszközök, hajónavigációs berendezések és halradarok, földi digitális műsorszóró eszközök, valamint mérésekre alkalmas úgynevezett fitneszmonitorok gyártása kerül. A felsorolt termékek próbagyártása már elkezdődött. Lang a megrendelők kilétéről nem kívánt nyilatkozni, azt azonban hozzátette, hogy a saját piacukon meghatározó, jelentős befolyással bíró, az iparágban ismert világcégekről van szó. Ráadásul valamennyien új Flextronics-partnerek, nem a cégcsoporton belüli termékátcsoportosítás történik.
Az igazgató közölte, az eddigieknél nagyobb mértékben kapcsolódnak be a termékfejlesztésbe is, és arról is döntés született, hogy az új programot hazai beszállítók segítségével valósítják meg. Az elektronikai alkatrészek és részegységek döntő többsége - többek között a helyben rendelkezésre álló nyersanyag és az olcsóbb munkaerő miatt - továbbra is a Távol-Keleten készül majd, ám a kábeleket, valamint a kötőelemeket Magyarországon kívánják gyártatni, ezért beszállítókat keresnek. Abban bíznak, hogy a mobiltelefon-gyártás miatt kiesett kapacitásokat egy éven belül teljes mértékben sikerül majd pótolni.
Lang kifejtette, hogy a megváltozott körülményekhez igazítják a létszámot is. A jelenleg több mint 4000 dolgozót foglalkoztató zalaegerszegi üzemben a mobiltelefon-gyártók távozását követően a létszámot mintegy 900 fővel csökkentették. A további létszámcsökkentés, illetve - növelés attól függ, hogy milyen ütemben sikerül a kieső megrendeléseket pótolni. Elsősorban a bérelt munkaerőtől váltak meg, s ma már kizárólag a Flextronics állományában lévő dolgozókat foglalkoztatnak. A korábbinál összetettebb és igényesebb termékek miatt a jövőben Zalaegerszegen előtérbe kerül a kvalifikáltabb munkaerő.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51