Rendezték a közelmúltbeli félreértéseket Ukrajnával – közölte Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-hét kapcsán.
Számos olyan ország szerepel a rosszindulatú IT támadások szempontjából legkevésbé biztonságos államok friss rangsorán, ahol magyar cégeknek is élénk üzleti kapcsolataik lehetnek. Azoknak a társaságoknak, amelyeknek alkalmazottai az itt található vállalatokkal, partnerekkel a közös munka miatt rendszeres kapcsolatban vannak érdemes nagy hangsúlyt fektetniük védelmi megoldásaikra. Ellenkező esetben könnyen a hazai működésük is veszélybe kerülhet.
Pakisztánt és Iránt is megelőzve, Thaiföld áll annak a listának az élén, amelyből kiderül, hogy a világon hol a legnagyobb a rosszindulatú informatikai támadások aránya - mutat rá a Panda Security friss összesítő anyaga. A mesterséges intelligenciával támogatott, végpontvédelmi megoldásokat nyújtó vállalat a rendszerében regisztrált tavalyi riasztási esetek száma alapján rangsorolta a legveszélyesebb országokat.
A listán számos olyan állam fellelhető, ahol a magyar vállalatoknak élénk üzleti, partneri kapcsolataik vannak. Görögország ugyanis a 10. legveszélyesebb helynek számít, az Egyesült Államok a 14., a szomszédos Szlovénia a 15., de Svédország és Spanyolország is tagja a nem túl nagy büszkeségre okot adó húszas körnek.
- hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója. Próbálkozásból pedig bőven akad. Az elmúlt év során ugyanis egymillió gépre vetítve 14,9 millió rosszindulatú támadásról szóló riasztást regisztrált a Panda Security mesterséges intelligenciával támogatott rendszere. Emellett 7,9 millió alkalommal kapott el olyan programot a hálózatuk, amely a felhasználónál kéretlenül jelent volna meg és akár valamilyen támadás megindítására is alkalmas lehetett volna.
A Panda Security rendszerében regisztrált rosszindulatú riasztások alapján a világ 20 legveszélyesebb országa:
1. Thaiföld
2. Pakisztán
3. Irán
4. Bolívia
5. Brazília
6. El Salvador
7. Egyesült Arab Emírségek
8. Mexikó
9. Indonézia
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
10. Görögország
11. Kolumbia
12. Malajzia
13. Argentína
14. Egyesült Államok
15. Szlovénia
16. Ciprus
17. Dél-afrikai Köztársaság
18. Peru
19. Svédország
20. Spanyolország
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






