11 °C Budapest

Még mindig nő az újépítésű lakások száma: van, ahol 3 millióra nőtt a négyzetméterár

2020. január 26. 14:31

A lassuló lakáspiaci trendbe illeszkedik, de még mindig növekedést mutat az új építésű lakások száma. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest hat százalékkal több lakás van a piacon. Az árak között hatalmas a szórás, Budapesten van már olyan lakás, amelynek négyzetméterét 3 millió forintért hirdette az építő. A fővárosi társasház projektek 17 százaléka a XIII. kerületben épül.

Az Otthon Centrum 2020 januárjában felmérte az online hirdetett új építésű lakásprojekteket. A vizsgálat szerint Budapesten 492 beruházás indult el, ezekben 6.875 lakást kínáltak megvételre. Az egy évvel ezelőttihez képest 5 százalékkal több projekt van a megvalósítás különböző szakaszában, az épülő és tervezett lakások száma kétezerrel nőtt, ami 6,2 százalékos növekedést jelent 2019 januárjához képest.

Érezhetően változott a budai és a pesti oldal közötti különbség a projektek átlagos lakásszámában. A korábbi nagy eltérés lényegében kiegyenlítődött: a budai oldalon 72, míg a pestin 68 a jellemző lakásszám az éppen futóprojektekben. Az viszont továbbra sem változott, hogy a pesti külső kerületekben idén is kisebb a lakásszám a különböző projektekben, mint a belső kerületekben.

A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb új lakás most is a XIII. kerületben épül, 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a fővárosi társasház projektek 17 százalékát jelenti. A második legnépszerűbb hely Budán a XI. kerület (62 projekttel), ami egyben Buda legkedveltebb kerülete a lakásfejlesztők körében. A harmadik Óbuda (51 projekttel), de kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló (37 projekttel), Ferencváros (34 projekttel), Józsefváros (31 projekttel). Ugyancsak érvényes maradt, hogy a peremkerületeket kevésbé szeretik a fejlesztők.

Az új építésű lakások átlagára Budapesten 993,500 Ft/m2 volt, ami 11,3 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten

 - ismertette a felmérés vásárlókat érintő legérzékenyebb megállapításait Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Elmondta, a legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V., VI., XI és az XII. kerületben jellemző, ahol 1 millió forint feletti árszint az irányadó négyzetméterenként. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A külső, például a XXIII. kerületben ennél jóval alacsonyabb az árszint, itt az új lakások négyzetméteréért jellemzően 600 ezer forintot kérnek. A többi külső pesti kerület árfekvése 650-850 ezer forint közötti négyzetméterenként

 - mutatott rá Soóki-Tóth Gábor, aki megjegyezte: óriási különbségek vannak a piacon, a vállalkozók igen széles sávban, 500.000-2,5 millió között kínálják az új lakások négyzetméterét. Sokan tartottak attól, hogy az újépítésű lakóingatlanok értékesítésekor eddig alkalmazott kedvezményes 5%-os áfa 27%-ra emelkedése további árnövekedést hozhat a piacon. A felmérésből most az látszik, hogy a jelenleg futó fővárosi projektek 23%-ban emeltek árat a fejlesztők az előző negyedévhez képest, míg a projektek 17%-ban árcsökkenés volt tapasztalható, vélhetően az év végi akcióknak köszönhetően. A többi beruházás esetében nem történt árváltozás. 

A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert.

Azépülő lakások számát tekintve Győr kimagaslik a mezőnyből (1 769), a második Szeged (1 238), majd Debrecen (974) a sorrend. A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt. A megyeszékhelyeken jellemző 548 ezer forintos fajlagos lakásár nagyjából a fővárosi érték fele. A legdrágább városok árai a külső pesti kerületek átlag árával egyeznek meg, ez alól egyedül a legdrágább debreceni projekt a kivétel a maga 1,255 millió Ft/m2 árával. A legolcsóbb négyzetméterárral (217 ezer Ft/m2) egy miskolci projektet hirdettek meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem