Teljes hajózási zárlat lépett életbe Paks térségében: a Duna érintett szakaszán minden vízijárműnek tilos közlekednie, a korlátozás a kedvtelési hajósokat és a csónakosokat is érinti.
A koronavírus-járvány nyomában terjedő gazdasági recesszió ugyan várhatóan még egy jó darabig velünk marad, ám a korlátozások hoztak pozitív dolgokat is az életünkbe. Ilyen például az, hogy a korlátozások miatt sokan átértékelték eddigi vásárlási szokásaikat, és a jövőben - a vírus elvonulta után is - sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a helyi gazdaság támogatására. Utóbbihoz remek alapot nyújtanak a fizikai és online értelemben is egyre szaporodó termelői piacok, ahol vásárlásainkkal a nagy áruházakat, beszállítókat és tömegtermelőket kikerülve kifejezetten helyi termelőktől, kisvállalkozóktól szerezhetjük be a szükséges mindennapi ellátmányt.
Nógrád megyében az elsők között jött létre közösségi összefogás annak érdekében, hogy a helyi mikrovállalkozások és termelők portékái közvetlenül juthassanak el a vásárlókhoz. A másfél havi kényszerű bezárkózás új kezdeményezéseket hívott életre, a fokozatos nyitással pedig lehetővé vált, hogy a települési termelői piacok és a közösségi média felületei összehozzák egymással a vásárlót és az eladót. A "#vegyélhelyit" hívószó olyan termékekre is ráirányította a figyelmet, amelyek létezéséről sokan nem, vagy csak nem közvetlen vásárlási tapasztalás útján tudtak.
Közülük emelt ki most néhányat a HelloVidék: részletek a cikkben!
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







