13 °C Budapest

Céged van? Számlánként jöhet a büntetés, ha ezt nem léped meg

MTI
2017. július 24. 18:30

A vállalatok döntő többsége a következő félévben kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre. Érdemes időben lépni, mert aki elmulasztja a 2018. júliusi 1-jei határidőt, akár számlánként kell majd büntetést fizetnie - hívja fel a figyelmet az egyik hazai könyvvizsgáló cég.

Az EY Magyarország által megkérdezett vállalatvezetők 40 százaléka már elkezdte a felkészülést az online számlabekötésre, a többség azonban megvárta a június végén megjelent rendelettervezetet, amely tisztázza, miről, mikor és hogyan kell adatokat szolgáltatniuk a vállalatok által használt számlázó programoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára. Az eddig tétlen vezetők 69 százaléka úgy tervezi, hogy a következő három hónap során vág bele a szükséges fejlesztésekbe.

Az EY szerint az online bekötés során használandó adatstruktúra összetettebb, mint a már hatályban lévő adatexport séma. Ugyanakkor a korábbi várakozásokhoz képest könnyítés, hogy a vállalatoknak csak az áfatörvény által előírt számlaadatokat kell majd kötelezően jelenteniük, és nem feltétlenül valós időben, hanem 24 órán belül elegendő lehet elküldeni a 100 ezer forint feletti áfaértékű belföldi üzleti partnereknek szóló számlák adatait a NAV részére.

Molnár Péter, az EY adószakértője szerint a vállalatoknak érdemes minél előbb elkezdeni a felkészülést, ugyanis aki nem készül el 2018. július 1-ig, az akár számlánként 500 ezer forintos bírságot kockáztat. Az EY tapasztalatai szerint a felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az informatikai (IT) és a pénzügyi csapatot is bevonják. A szakértő szerint fontos továbbá mérlegelni azt is, hogy külföldi számlázó szoftver használata, és külföldi IT fejlesztő csapat bevonása esetén megnövekedhet a fejlesztések időigénye, és még hazai szoftverek esetén sem várható olyan kulcsrakész megoldás, amely ne igényelne a cégek részéről extra erőforrásokat, például a testreszabás folyamatában. 

Az EY arra számít, hogy a kapcsolódó szabályozásban még lesznek pontosítások, ugyanakkor azt javasolják a vállalkozásoknak, kezdjék el a projektcsapatok felállítását, az új rendeletben meghatározott követelmények adatigényeinek felmérését. Azok a vállalkozások, amelyeknek a rendszere már képes a megfelelő XML teszt file-ok előállítására, létrehozott adatállományaikat tesztelhetik a NAV kifejezetten erre a célra fejlesztett rendszerében.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm