Pénteken dönt a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ új gyalogosstratégiájáról, amelynek célja, hogy minél többen és minél többet gyalogoljanak a fővárosban.
Kár tagadni, nagyban zajlik a lakáskatasztrófa Budapesten: így vált luxussá egy lakás az átlagembernek
Budapesten az átlagfizetés 52 százalékát viheti el egy belvárosi lakás bérleti díja, Lisszabonban pedig a teljes kereset sem lenne elég rá az EU Tanácsának összehasonlítása szerint. A vizsgált 22 európai város egyikében sem marad a lakbér a fizetés 30 százalékán belül, pedig szakértők ezt tekintenék kedvező aránynak.
Egy magasabb külföldi fizetés önmagában még nem jelent kényelmesebb megélhetést, ha a kereset jelentős részét rögtön elviszi az albérlet. A lakhatás megfizethetőségéről ezért az áraknál többet mond, hogy a helyben dolgozók jövedelméből mennyi marad a bérleti díj kifizetése után.
Az EU Tanácsának lakhatási összefoglalójában szereplő ábra ezt hasonlítja össze 22 európai nagyvárosban, a belvárosi lakásokra összpontosítva. A 2025-re vonatkozó adatok alapján jelentősek a különbségek, és több magas árszintű nyugat-európai városban is kisebb terhet jelenthet a lakbér az ottani átlagfizetéshez képest, mint Budapesten.
Van, ahol a teljes fizetés is kevés a lakbérre
A Tanács által közölt, 2025-re vonatkozó ábra a belvárosi lakások bérleti díját viszonyítja az átlagfizetéshez. A 100 százalék tehát ebben az esetben azt jelenti, hogy a teljes kereset elmenne a lakbérre, az ennél magasabb értéknél pedig már annak kifizetéséhez is további pénzre lenne szükség.
A legrosszabb helyzetben ezen a téren Lisszabon van a vizsgált városok közül, 116 százalékos aránnyal. Vagyis az átlagfizetésen felül még annak 16 százalékát kellene előteremteni pusztán a bérleti díjra. A listán ezután Barcelona és Madrid következik, mindkettő 74 százalékkal, így ezekben a városokban a kereset közel háromnegyedét vinné el a lakbér.
A dobogósok után sem sokkal kedvezőbb a helyzet. Milánóban 72, Rómában 65, Dublinban 62 százalékos arány szerepel az összehasonlításban. Athénban, Varsóban és Prágában szintén a fizetés több mint felének felel meg a vizsgált bérleti díj.
Budapest is a legdrágább fővárosok között van
A magyar főváros 52 százalékkal a tizedik helyen áll a 22 várost felsoroló ábrán. Budapest így közvetlenül Prága mögött szerepel, és megelőzi Amszterdamot, Stockholmot, Párizst, sőt Bécset is. Ez nem azt jelenti, hogy forintban átszámolva nálunk drágább az albérlet, hanem azt, hogy a helyi átlagfizetéshez képest nagyobb terhet jelent.
Az 52 százalékos arány egy 400 ezer forintos nettó fizetésre vetítve havi 208 ezer forintos lakbért jelentene. Ez szemléltető számítás, de jól mutatja, mennyi maradna az összes többi kiadásra. A Tanács által említett 30 százalékos célszám mellett ugyanebből a keresetből 120 ezer forint jutna bérlésre, a különbség havonta 88 ezer forint.
Fontos azonban megjegyezni, hogy az összehasonlítás a belvárosi lakásokra vonatkozik, nem az összes bérlő tényleges kiadását mutatja. A helyzet kegyetlenségét azonban az azért jelzi, hogy a felsorolt városok egyike sem fér bele a 30 százalékos határba. Még a lista végén álló Frankfurtban és Luxembourgban is 34 százaléka a keresetnek elmenne a lakbérre, Helsinkiben ez 35, Bécsben pedig 37 százalék.
A megfizethetőséget ráadásul tovább ronthatja a városok növekedése. A Tanács összefoglalója szerint 2050-re Európa lakosságának 83 százaléka élhet városi térségekben. Kérdés, hogy a lakáskínálat tudja-e követni ezt ott, ahol már most is nehéz a helyi fizetésekből kigazdálkodni a lakbért.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






