A rendkívüli hőségre tekintettel a Fővárosi Vízművek 22 ideiglenes vízosztót is üzembe helyezett Budapesten.
A Fővárosi Közgyűlés hosszas vita után úgy határozott, hogy Budapest, illetve a Budapest Közművek (BKM) élni fog a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogával. A döntés 23 igen és 10 nem szavazattal született meg, miközben a képviselők közel négy órán át vitáztak a kérdésről - írja a Telex.
A Fővárosi Közgyűlés meghozta a döntést: a főváros élni fog a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogával.
A Rákosrendezővel kapcsolatos vita előzménye, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a múlt hét elején bejelentette: 50,9 milliárd forintért eladják a területet egy emírségekbeli befektetőnek, az Eagle Hills Csoportnak. A tervek szerint a területen 5 milliárd eurós ingatlanfejlesztést hajtanának végre, beleértve egy 500 méteres felhőkarcoló építését is.
Karácsony Gergely főpolgármester azonban másnap bejelentette, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van a területre. A szerdai közgyűlésen ezt a jogot erősítették meg a képviselők, ezután a főpolgármester ígéretet tett arra, hogy a szavazást követően már csütörtökön elküldi a levelet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek a terület megvásárlásának szándékáról.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







