A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy magyar és szír tagokból álló bűnözői csoport ellen, amely zárjegy nélküli cigarettával üzletelt hónapokon át.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője, Négyessyné Bodó Marianna az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a büntetőügy tíz magyar és két szír vádlottja 2022 márciusa és májusa között csempészcigaretták – köztük közismert elektronikus dohánytermékek – eladásából élt. A csoport tagjai főként az ország középső és keleti részén tevékenykedtek, néhányan közülük korábban hasonló jellegű bűncselekmények miatt voltak is büntetve. Az ügyben szereplő vágott dohányt, szálas cigarettát, ízesített e-cigarettát ismeretlenek - jórészt az Európai Unión kívülről - úgy hozták be az országba, hogy nem adóztak utánuk.
A jövedéki terméknek minősülő dohányáru tartására, megszerzésére, kereskedelmére a vádlottaknak nem volt engedélyük. Bizonyos típusú cigaretták Magyarországon nincsenek is legális forgalomban. A bűntársak szerepe a beszerzési láncokban általában állandó volt, közös céljuk pedig a legnagyobb haszon elérése érdekében a minél olcsóbb beszerzés volt. Egy család három generációja is részt vett az üzletben, a nagyapa ugyanis az unoka által beszerzett csempészcigaretta tárolásában segített, míg az apa a beszerzési lánc második szintjén álló nagykereskedő volt.
A bűnözői csoport tagjainak számlájára négy hónap alatt mintegy 860 millió forint jövedéki termék megszerzése és értékesítése írható – közölte a főügyészség szóvivője. A pénzügyi nyomozók a több helyszínre kiterjedő, összehangolt akció során az egyik elkövetőnél 72 ezer doboz, több mint 135 millió forint értékű cigarettát foglaltak le, de előkerült 66 kilogramm finomra vágott dohány és közel 1600 nikotin tartalmú e-cigaretta is. Az ügyészség öt férfit különösen nagy értékre, társaikat jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosással vádolja. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







