8 °C Budapest
A szeszélyes és színes környezetben megörökített, vonzó nő óriási hamis makaronon ül, és játékosan úgy tesz, mintha beleharapna a túlméretezett, rózsaszín cukormázas tortadarabba. A fehér blézerbe, kék farmerbe és bolyhos kék kalapba öltözött nő a vidámság és a fantázia szellemét testesíti meg. Az óriási ételek fantáziadús háttere játékos szürrealizmust kölcsönöz a jelenetnek, kiemelve a vidám elkötelezettséget a szeszélyes kellékekkel.

Ingyenpénz osztogatásába kezd az állam: csak néhány hét áll rendelkezésre, ők igényelhetik

MTI
2024. július 2. 11:32

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a kormány által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programnak. Az első szakaszban 1 600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket - sorolta az ügynökség.

A vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című program második szakaszában korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek pályázatonként 1 millió forintos forrást a vidéki cukrászdák keddtől augusztus 1-ig. Sőt, a támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások.

Annak érdekében, hogy tovább erősödhessen a turizmus ágazat digitalizációja, a jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben az NTAK ügyfélszolgálat is segíti őket. A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé, illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedést mutat. A pályázattal együtt célunk volt, hogy erősítsük a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat. Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások

- emelte ki a közleményben Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hozzátette, a pályázatot benyújtó 1 600 vidéki étterem többsége, 93 százaléka eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további 7 százalékuk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból.

A vidéki cukrászdák számára megnyitott pályázati szakasz a második eleme a kormány átfogó, a vidéki gazdaság élénkítését, valamint 13 ezer vidéki vendéglátó-üzlet működési stabilitását támogató programjának. Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány - olvasható az MTÜ közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?