Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.

Végleg lehúzhatják a rolót ezek a vállalkozások? Sorakoznak a kiadó üzeltek, kong az ürességtől a belváros
Üres kirakatok, összefirkált portálok. Nem nagyon van szomorúbb annál, mint amikor egy nyüzsgő világváros központjában ez a látvány fogadja az arrajárókat. Budapest belvárosában a plázák térhódításával már korábban is elindult ez a folyamat, amely a kisebb-nagyobb üzlethelyiségek bezárásához, megszűnéséhez vezetett. Az előző gazdasági válság már komoly nyomot hagyott ezen a téren a belső kerületekben, majd a turizmus fellendülésével, a budapesti bulinegyed felvirágzásával sok üzlethelyiség profilt váltott és évekig remekül prosperált - közölte a Central Home.
Gondoljunk csak a számos bőröndmegőrzőre, borbélyüzletre, vendéglátóipari egységre, amelyek a pandémiáig sikeresen működtek. Viszont most közel 15 év múltán ismét visszatért ez a jelenség - hívták fel a figyelmet a szakértők. Néptelenednek a belváros legvonzóbb utcái, területei is, egyre kevesebb szolgáltatás és kereskedelmi egység éli túl az aktuális állapotot.
Úgy tapasztaljuk, hogy még mindig szép számmal vannak érdeklődők, akik szeretnének üzlethelyiséget vásárolni, látnak benne potenciált, hogy ebbe fektessék a pénzüket
– kezdi Ben-Ezra Orran, a belvárosi ingatlanok specialistája, hozzátéve: „Az mondjuk tény, hogy mindezt jóval a piaci ár alatt képzelik el, ami értelemszerűen nem tud találkozni a tulajdonosi oldal elvárásaival. Ők még legtöbbször kitartanak, és nem kezelik rugalmasan az áraikat, így nem könnyen jönnek létre sikeres tranzakciók ezen a területen.”
A szakértő úgy véli, hogy a következő hónapokban nemigen várható változás ezzel kapcsolatban, egyelőre mindenki kitart az álláspontja mellett és bízik a számára kedvező változásban. A Belváros területén amúgy többszáz kiadó üzlethelyiség van jelenleg, ennek egy része valóban látható is, különböző portálokon meghirdetve, de ugyanígy van egy nagy rész, amely bár kiadó, de nem került még hivatalosan ki a piacra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Azt gondoljuk, hogy ez a mostani helyzet nehezebben prognosztizálható, nem igazán lehet megjósolni, hogy milyen irányban indulnak meg a változások és főként azt, hogy mikor” – folytatja Ben-Ezra Orran. – „Véleményünk szerint komoly átrendeződés lesz a piacon és az is elképzelhető, hogy teljesen új bérlők fognak érkezni még idén, akik igenis látják a fantáziát a belvárosi területeken, a saját tevékenységük folytatásával.”
Következtéseket levonni azért sem egyszerű, mert a lakossági ingatlanpiac és az üzlethelyiségek piaca teljesen más dinamika szerint alakul, abszolút függetlenek egymástól. Mivel minden szegmenst más mértékben, más ütemben, így más időpontban ér el a válság, így az üzlethelyiségekkel kapcsolatban is más-más ritmusban élénkül vagy éppen csökken a kereslet. Az idei év első hónapját tekintve a budapesti belvárosban az üzlethelyiségi kínálat arányaiban jóval nagyobb, mint a lakossági piacon az eladó lakásoké, így aki most szeretné kipróbálni magát valamilyen belvárosi vállalkozásban, az nagy eséllyel talál megfelelő bérbeadó üzlethelyiséget magának.

Óriási olívaolaj csalást lepleztek le Magyarországon: ezek a termékek érintettek, mindenkit átvertek
Az ellenőrzés nyomán több termék esetében is megállapították, hogy azokon a termékforgalmazásért felelős vállalkozás adatai nem voltak feltüntetve.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


