Magyar Péter miniszterelnök szombati szolnoki országjárásán három jelentős kormányzati intézkedést jelentett be.
Az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben. A piaci szereplők száma 546,3 ezerről 534,4 ezerre esett vissza, pedig a vizsgált időszakban a 18 346 cégalapítással csak 9119 megszűnés állt szemben.
Folytatódott a koncentráció a gazdasági versenyszférában, az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben - írta keddi számában a Világgazdaság.
A Nemzeti Cégtár adatai szerint a piaci szereplők száma 546,3 ezerről 534,4 ezerre esett vissza, pedig a vizsgált időszakban a 18 346 cégalapítással csak 9119 megszűnés állt szemben.
Tavaly az év egészében 28,9 ezer, tavalyelőtt 29 ezer vállalkozás állt a startvonal mögé, míg a rolót 30,2 ezren húzták le az elmúlt évben a 2019-es 35,1 ezer után.
A mérséklődés mögött elsősorban az egyéni vállalkozói tevékenység tömeges szüneteltetése áll, ami egyértelműen a koronavírus okozta válság számlájára írható. A pandémiát leginkább a szolgáltatások sínylették meg, a termelő-gyártó ipar viszont relatíve hamar magára talált, amit ágazati bontásban vizsgálva a Nemzeti Cégtár cégalapítási adatai is igazolnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az utóbbi tekintetében az első félévben az építőipar zárt az élen 4110 új vállalkozással. A képzeletbeli dobogó második fokán a gépjárműjavítást is magában foglaló kereskedelem áll 3650 cégalapítással, megelőzve a 2129 induló vállalkozást felvonultató szakmai, tudományos és műszaki tevékenység területét.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






