: Piroson hajtanak át, a járdán száguldoznak, mégsem könnyű őket megbüntetni. A KRESZ-professzor változást sürget.
Nem csak adómentes juttatásnak számít majd, de a cégek leírhatják a társasági adóból a bringák árát, és nem csak a kerékpárokét, hanem az elektromos kerékpárokét is – írja a HVG.
Ahogy a lap megjegyzi, a múlt héten úgy módosult az szja- és tao-törvény, hogy kedvezőbb feltételekkel juttathassák a cégek kerékpárhoz a dolgozóikat. Az történt ugyanis, hogy az szja-törvényt kiegészítették azzal, hogy a nem pénzben kapott juttatások közül adómentes lesz “a kifizető által biztosított – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 W teljesítményű elektromos motorral segített – kerékpár magáncélú használata”.
A tao törvényt pedig úgy módosították, hogy a cégek leírhassák a dolgozóik számára vásárolt kerékpárok (vagy legfeljebb 300 W teljesítményű elektromos motorral segített kerékpárok) árát, illetve fenntartási költségeiket a társasági adóból is. Ezzel gyakorlatilag majdnem úgy kezelhetik a kerékpárokat a cégek, mint a cégautókat – írják. Az új szabályozás 2022-től lép életbe.
Kutatást készít a Pénzcentrum
Hogy pontos képet kapjunk a kisvállalkozások mindennapjairól, az elmúlt évek nagyszabású átalakításainak rájuk gyakorolt hatásairól egy félmérés keretében gyűjtünk információt arról, hogyan vették a cégek ezeket az akadályokat, milyen folyamatok indultak el, és milyen megoldások segítenék őket hatékonyabb működéshez, főleg az adminisztratív feladatok automatizálásában, hogy energiájukat az üzletre összpontosíthassák.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







