9 °C Budapest
Ezzel javítanák tovább a gyermekvállalás feltételeit jövőre: beválhat?

Ezzel javítanák tovább a gyermekvállalás feltételeit jövőre: beválhat?

MTI
2019. december 30. 19:30

Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Banai Péter Benő a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának. A tervezett változtatásokat elsősorban a magas foglalkoztatási szint fenntartásával indokolta. A PM emellett további közép- és hosszú távú intézkedéseket is kidolgoz, hogy javítsa az üzleti környezetet, illetve az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a gyermekvállalás feltételeit - mondta.

Az államtitkár szerint a gazdaságvédelmi intézkedéseket az idén elfogadott első akcióterv eredményei is igazolják.

A 2019-ben életbe lépett változások közül kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény szabályainak módosítását, illetve az adóelőleg-feltöltési kötelezettség eltörlését. Januártól csökken az adónemek száma, a kisvállalati adó mértéke, mérséklődik a szálláshely-szolgáltatók adófizetési kötelezettsége, bővülnek a kutatási-fejlesztési kiadások és a kistelepüléseken építkezők támogatásai - tette hozzá.

Várakozása szerint a gazdaságvédelmi intézkedések 2020-ban éppúgy hozzájárulnak a növekedéshez, mint a PM adatai alapján 4,9 százalékosra becsülhető idei bővüléshez. Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy 2019 a hetedik olyan év, amikor a belföldi növekedés felülmúlja az EU-átlagot. Ennek köszönhetően - mint mondta - a magyar gazdaság 2013 óta 30 százalékkal bővült.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 6. csütörtök
Ivett, Frida
18. hét
Május 6.
Jelszó világnap
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 5. 20:40