8 °C Budapest

Családanyaként is lehetsz sikeres vállalkozó: nekik sikerült

2019. december 11. 08:14 2 perc

Nem könnyű egy anya élete: gyermeket nevel, főz, mos, takarít, mellette akár még dolgozik is, így sokszor már-már mesébe illő történet, ha jut ideje mindemellett az önmegvalósításra. Ezt az álmot váltotta valóra két egymástól távol élő családanya, akik egyformán a sujtás zsinóros ékszerekben látták meg a lehetőséget. A HelloVidék velük beszélgetett a több lábon állás nehézségeiről, a vállalkozói életről és a szakmaváltásról.

A hódmezővásárhelyi Halpern Anna és a szarvasi Kelcsi Sarolta életében számos közös pont fedezhető fel: mindketten a hátrányos helyzetűek támogatására, segítésére tették fel az életüket, már gyermekkorukban megmutatkozott tehetségük a kézműves foglalkozások révén, amely a sujtás zsinóros ékszerek készítésében teljesedett ki, végül pedig elérték azt, amiben sokak hosszú évekig csak reménykednek, kiemelkedtek a magyarországi kézműves közösség népes köréből. Mindemellett anyák, az éjszaka csendes leple alatt dolgoznak fáradhatatlanul, és még az esetleges pályaelhagyás gondolata sem túl riasztó a számukra. Ékes példái annak, hogy hibás elképzelés, miszerint egy nő a gyermekvállalással feladná önmagát, sőt, ezt követően csak még fényesebb csillagként tud ragyogni az égen.

Minden nőnek azt tudom tanácsolni, hogy merjen lépni. Merje megmutatni önmagát, ami legbelül van a lelkében. Hisz minden ember egy csoda, különleges és egyedi. Ha a nő ki mer lépni a komfortzónájából, akkor kezdenek el jönni a sikerek, és igen, anyaként is meg tudja a nő valósítani önmagát. Semmiről nem kellett lemondanom. Mindig azt csinálom, amit a lelkem súg

- mesélt az ötlet fogadtatásáról Halpern Anna.

Nagyon biztonsági talajon mozgó ember vagyok, tehát nekem nagyon nehéz lépés lenne, hogy a jelenlegi munkámat teljesen feladjam, és egy új dologba, valami bizonytalanba vágjak bele. Ahhoz, hogy Magyarországon ebből meg tudjak élni, nagyon sokat kellene dolgozni, és lehet, hogy akkor ez a szerelem már inkább kényszer lenne, és nem biztos, hogy ez így működne. Viszont vannak megcsillanó külföldi lehetőségek, ahol öt-hatszoros áron kel el egy-egy ilyen ékszer, ebben látok fantáziát

- beszélt a pályaelhagyással kapcsolatos gondolatairól Kelcsi Sarolta.

A teljes cikket olvasd el a HelloVidéken -->

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?