2026. október 1-jétől ismét a megye és a kormánymegbízott kifejezések válthatják fel a vármegye és a főispán elnevezéseket a hazai jogrendben.
Az Európai Unió szabályzása alapján egységesítik és egyben egyértelműbbé teszik a hazai drónokra vonatkozó szabályozást - írja a Magyar Nemzet. Ami a drónozókat hamarosan máris érinteni fogja, hogy az ORFK közlekedésrendészeti főosztálya törvénymódosítást kezdeményezett a pilóta nélkül légi járművekre vonatkozó szabályok megszegőinek egységes büntetése érdekében.
A jelenlegi szabályozás szerint ha valaki nem megfelelő helyen vagy módon drónozik, három szabálysértési eljárást is indíthatnak ellene. A rendőrség ezt egy eljárásra csökkentené azzal, hogy légi közlekedési bírságot lehessen kiszabni. Kivétel, amikor a drónozó más életét, testi épségét veszélyezteti, mert az már bűncselekmény.
A légi közlekedési bírság 0 és 100 millió forint között szóródik. A jövőben fix bírságokat szeretnének. Az uniós szabályozás arról is rendelkezik, hogy drónt ittas vagy tudatmódosult állapotban irányítani tilos.
Lovas Nikolettától, az Innovációs és Technológiai Minisztérium légi és vízi közlekedési főosztályának vezetőjétől a lap megtudta, hogy a tárca jelenleg is dolgozik a haza drónszabályozáson, az új jogszabály várhatóan 2020 februárjára készül el, a hatályba léptetését pedig 2020. július 1-re tervezik.
Az új jogszabály tartalmazni fogja azt is, hogy hol nem lehet drónozni. "No drón zónák" lesznek például a repülőterek környékén. Azaz ott lehet reptetni, ahol nem tiltja a szabályozás (a jelenlegi szabályozás azt sorolja fel, hol lehet drónozni). A HungaroControl pedig számítógépes applikációt fejleszt ki az új törvény hatályba lépésének napjáig. Ezt az appot kell majd minden drónhasználónak alkalmaznia, és ezen keresztül kell majd bejelenteni, hogy hol, mely légtérben szeretne reptetni.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







