7 °C Budapest

Mikrovállalkozások tömege marad le az állami ajándékpénzről

MTI
2019. április 20. 11:03 2 perc

Az építőipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállalkozásokra is, hiszen a tervezőirodák túlnyomó többsége, mintegy 6000 ezer vállalkozás sorolható ebbe a kategóriába - közölte az MMK.

A közlemény szerint a kamara kezdeményezte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) héten megjelent pályázati felhívásában foglalt feltételekkel szemben az alkalmazotti létszám alsó határa 5 tervezőmérnök, a digitalizációt segítő eszközök beszerzésére megpályázható minimális összeg pedig 10 millió forint legyen.

A kiírás alapján a 6 milliárd forintos forrásból 25 millió és 400 millió forint közötti összegre lehet pályázni, a pályázó vállalkozásnak legalább 10 fős létszámot kell alkalmaznia a fenntartási időszak alatt. 

Közölték: a kamara támogatja az építőipar hatékonyságának növelése érdekében tett kormányzati erőfeszítéseket, ugyanakkor a megjelent fejlesztési, működési pályázatok elsősorban a gyártói, kivitelezői vállalkozásokat támogatják, megfeledkezve a fejlett technológiák alkalmazhatóságában meghatározó szerepet játszó tervező-szakértő mérnökirodák fejlődési lehetőségének biztosításáról. 

Az MMK szerint a tervezőirodák szervezeti nagyságrendje nem kezelhető egy kategóriában az építési-kivitelezési cégekkel, ezért fontos lenne, hogy azokat a pályázat önálló kategóriának tekintse. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nyilvántartásuk szerint mintegy 6500 mérnökiroda alig 2 százaléka rendelkezik legalább 10 tervezőmérnökkel, tehát túlsúlyban vannak azok mikrovállalkozások, amelyek a megjelent pályázat feltételeinek nem tudnak eleget tenni - mutat rá közleményében az MMK.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?