Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább?
Jó számokat produkált a magyar lízingpiac, a lízingcégek által kihelyezett összeg meghaladja a 2014-es teljes éves kihelyezést.
- mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke csütörtökön Mátraházán, a Lízing Szakmai Napokon.
A lakossági fogyasztás növekedése jól látható a lízingpiacon, ugyanis a személyautó- és kisteherautó-finanszírozásban 23 százalékos volt a növekedés. Ráadásul a nagyhaszongépjárművek és buszok finanszírozása nemzetközi szinten is jól alakult. Sőt még Nyugat-Európában ellaposodott ez a szegmens, addig Magyarországon 21 százalékkal növekedni tudott.
Nyikos Katalin a jövőbeni lehetőségekre utalva közölte, több kedvező tényező, például a lendületes gazdasági növekedés, a beruházások felfutása is segítheti a lízingpiaci növekedést a következő időszakban.
Az alacsony kamatkörnyezet a fogyasztók, vállalkozások számára kedvező, de a lízingcégeknél ez mérsékelt kamatbevételeket jelent. Fontos kihívás tehát a jövőben a lízingcégek számára, hogy ebben a környezetben találjanak olyan megoldásokat, amelyek más jellegű bevételt jelentenek a számukra.
Dr. Szomolai Csaba, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója többek között arról beszélt, hogy az ügyfélpanaszok tekintetében javulást ért el a lízingpiac. 2015-ig a
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jegybanki igazgató a jogi környezetről és a változásokról szólva arra is felhívta a figyelmet, hogy az online ügyintézésre kell áttérniük a piaci szereplőknek. Érdemes átgondolniuk a piaci szereplőknek a teljes belső működésüket is, hogy zökkenőmentes lehessen az átállás az elektronikus adminisztrációra.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







