Attól függ, melyik ország szokásait nézzük, hogy melyik nap jön a Mikulás 2025-ben.
A teljes anyagi biztonságot szeretnék megteremteni magának és érkező gyermekének Kapocs Zsóka, aki nem bízza a véletlenre. Lakberendezéssel foglalkozik, de a szülé után egy ideig a telfont sem akarja felvenni. Körbejártuk azt is, hogy kinek, mekkora mértékű csecsemőgondozási díj (CSED) jár Magyarországon.
Címlapon közölte a Bors Hétvége, hogy 12 órát dolgozik várandósan Kapocs Zsóka. A színésznő a lapnak elmondta, hogy egyszerre hátom lakáson dolgozik lakberendezőként, mely szakmát Milánóban tanulta ki.
- nyilatkozta a lapnak, és azt is hozzátette, hogy a gyerek megszületése után, melyet tavaszra vár, egy ideig a telefont se akarja felvenni.
Mekkora CSED-re számíthat?
A Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapja szerint csecsemőgondozási díjra főszabály szerint az a nő jogosult Magyarországon, aki a gyermeke születését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt, és akinek a gyermeke a biztosítás tartama alatt vagy a biztosítás megszűnését követő negyvenkét napon belül születik meg.
A CSED a szülési szabadsággal megegyező időtartamra jár, melynek mértéke 24 hét, tehát kicsit több, mint 5 és fél hónap. Mértéke a korábbi fizetés alapján számolt napi jövedelem 70 százaléka. E jövedelem után személyi jövedelemadót kókell fizetni, ám egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot nem.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- írja honlapján a Főigazgatóság, ám a részletszabályok megismerése érdekében érdemes a honlapjukon található tájékoztatót átböngészni.
Címlapkép forrása: MTI
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








