A magyar állampapírok lettek az európai kötvénypiac sztárjai.
A munkaügyi hatóság az ellenőrzött 10 186 munkáltató 68 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, ezek a vizsgált 45 951 munkavállaló 67 százalékát érintették, mindezek az adatok a munkáltatóknál stagnálást, a dolgozóknál pedig 2 százalékpontos emelkedést mutatnak 2016 első félévéhez képest - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.
A vizsgálatok legnagyobb mértékben a kereskedelemre, az építőiparra és a vendéglátásra terjedtek ki. A jelentés szerint idén az első hat hónapban a dolgozók 13 százalékát, 5972 embert feketén foglalkoztattak, ami jelentős bővülést mutat 2016 első félévéhez képest, amikor 5742 munkavállalónál tárták fel ugyanezt a szabálytalanságot. A munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók 32 százaléka az építőiparban, 13, illetve 12 százaléka a kereskedelemben, illetve a vagyonvédelem területén, 10 százaléka pedig a mezőgazdaságban dolgozott.
A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések 10 438 dolgozót érintettek az első félévben, a 2016 első felében feltárt 12 815 esettel szemben. A munkaidő-nyilvántartás hiányát vagy adatainak valótlan rögzítését 10 008 munkavállalónál állapították meg, ez némi csökkenést jelent a 2016 első felében feltárt 11 339 esethez képest.
A munkabérrel összefüggő jogsértések 6690 munkavállalót érintettek, az előző év január-júniusi időszakában feltárt 6457 esettel szemben. A leggyakoribb probléma a határidőben történő bérkifizetés volt.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








