2026-os adatok alapján Magyarországon egészen más fogyasztási szerkezet rajzolódik ki, mint Európában.
Az ősszel újra lehetőséget kapnak a hazai cégek, hogy uniós forrásból fejlesszék munkavállalóik készségeit - írja a hétfői Világgazdaság.
A mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k), illetve a nagyvállalatok összesen mintegy 40 milliárd forintot fordíthatnak erre a célra. A kkv-knak 19,04 milliárd forintot különítettek el az Európai Uniós forrásokból, a nagyvállalatok számára pedig 21,52 milliárdot
Ezeknél a régóta várt Ginop-pályázatoknál (Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program) akár százszázalékos támogatás mellett is elindulhatnak a képzési programok - emelte ki a lap érdeklődésére a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője. Tóth Ádám Ferenc hangsúlyozta, hogy a projektek nagyságrendje a kkv-k esetében 3-50 millió forint lehet, a nagyvállalatoknál pedig 10-100 millió. A rendelkezésre álló keretösszeg arra enged következtetni szerinte, hogy akár ezer kis és közepes, illetve több száz nagy cég is részt vehet a 24 hónapig tartó programban.
A Felnőttképzők Szövetségének elnöke, Zsuffa Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaerő megtartásának kevésbé hatékony és hosszú távon nem fenntartható módja a bérek folyamatos emelése, ezért a magyarországi munkaadók kénytelenek más, az alkalmazottak számára vonzó, stabil életcélokat szolgáló juttatásokat biztosítani. Ilyenek lehetnek a vállalkozás hatékonyságát és a munkavállaló munkaerőpiaci helyzetét egyaránt erősítő kompetenciafejlesztő programok, szakmai át- és továbbképzések, a vállalati kultúrát erősítő tréningek.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







