600 millió forint áfát csaltak el: lebukott a tojással csencselő banda

2017. február 16. 11:37

Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, a cégek a gyanú szerint összesen több mint 600 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Az ügyben 13 embert hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, közülük tizenegy előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A gyanú szerint egy takarmánygyártással foglalkozó cég bűnszervezeten keresztül szerzett be szójaolajat és szójadarát. A cseh és horvát gazdasági társaságoktól vásárolt termékeket magyar cégeken keresztül átszámlázták, hogy a külföldi beszerzést eltitkolják, és így csökkentsék fizetendő áfájukat. Egy tojással kereskedő férfi is ugyanezzel a bűnszervezettel került kapcsolatba. A Lengyelországban vásárolt tojás az ő vállalkozásaihoz is fiktív számlákkal került.

A pénzügyi nyomozók hét megyében és a fővárosban, összesen 58 helyszínen tartottak házkutatásokat; követeléseket, ingatlanokat, járműveket, bankszámlán lévő és a gyanúsítottaknál fellelt készpénzt is zároltak. Intézkedésükkel az okozott több mint 600 millió forintos kár teljes egészében megtérülhet.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33