50 ezernél is több céget törölhetnek idén

MTI
2015. december 10. 15:28 2 perc

Idén az 50 ezret is meghaladhatja a cégtörlések száma a tavalyi 41 ezer után, novemberben 4788 társas vállalkozás szűnt meg, amivel az elmúlt három hónap az eddigi legrosszabb periódussá vált a magyar cégstatisztikában - közölte az Opten céginformációs szolgálat csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint november végéig 46 500 társaság szűnt meg Magyarországon.

A közlemény idézi Pertics Richárdot, az Opten vezetőjét, aki elmondta: a kiugróan magas megszűnési ráta az adóhatóság és a cégbíróság 2014 nyarától idén nyárig tartó erőfeszítésének eredménye, amelynek keretében megkísérelték kiszűrni a cégvilágból az adminisztratív kötelezettségeiket nem teljesítő vagy a tulajdonosok által teljesen magukra hagyott vállalkozásokat.

Az igazgató szerint sikeres volt a hatóság aktív kényszertörlést elrendelő kampánya, több tízezer bizonytalan hátterű, sokszor közterheket sem viselő vagy csak számlázási célokat szolgáló vállalkozást szüntettek meg.

Az Opten vezetője kifejtette: míg 2013-ban 604 ezer működő vállalkozás volt országszerte, számuk mára 570 ezer alá esett, miután sokkal kevesebb céget alapítanak, mint amennyi megszűnt ez elmúlt másfél évben. A megmaradtak azonban valamivel jobb likviditási helyzetben vannak, nagyobb forgalmat realizálnak, és eredményesebben működnek, mint korábban - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A közleményben kitérnek arra, hogy a cégalapítások száma a 2010-es évek elejéhez képest lényegében megfeleződött Magyarországon, míg akkoriban négyezer új társaság alakult havonta, most kétezer. Pertics Richárd szerint a cégalapítások számát jelentősen visszaveti a nehezen kiszámítható gazdaságpolitika, illetve a konjunktúrába vetett bizalom is csekély, így kevesebb vállalkozó szellemű tőketulajdonos szánja rá magát, hogy új kihívásokat keressen. Az Opten vezetője szerint az adminisztrációs terhek, az adók és a gyorsan változó jogszabályi környezet sem kedvez a vállalkozások indításának.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02