Míg a Revolut nem módosított a készpénzfelvételi limitjein, a Wise követte a hazai szabályozást és megemelte a díjmentes készpénzfelvételi határt.
Feleslegesen aggódtak azok, akik attól tartottak, hogy a Növekedési Hitelprogram (NHP) kivezetésével jövőre magára hagyja az MNB a vállalati hitelpiacot. Bár az NHP felvehető összegét a jelenlegi 10 milliárdról 1 milliárd forintra csökkentik, 2016-os keretösszege 600 milliárd forint lesz, aminek a felét jövőre már devizaalapon is igénybe vehetik a kkv-k. Emellett egy piaci hitelösztönzést jelentő Piaci Hitelprogramot (PHP) is elindít az MNB.
Bejelentette a Magyar Nemzeti Bank a Növekedési Hitelprogram (NHP) 2016-os kivezetésére és a bankok piaci hitelezésre való átállítására vonatkozó terveit. Mindettől a jegybank azt várja, hogy
jövőre 250-400 milliárd forinttal, vagyis 5-10 százalékkal nő a kis-és közepes vállalatok (kkv-k) hitelállománya.
A jegybank mai sajtótájékoztatóján ismertetett - összefoglaló néven - Növekedéstámogató Program (NTP) két fontos elemből áll:
- egyrészt 300+300 milliárd forintos (forint+deviza) keretösszeggel továbbél a Növekedési Hitelprogram (NHP) úgy, hogy felvehető összege 10 milliárdról 1 milliárdra csökken,
- másrészt elindul egy Piaci Hitelprogram (PHP), ami nem alacsony árazást és az NHP-hoz hasonló jegybanki finanszírozást, hanem három különböző jegybanki eszköz bevezetését jelenti.
A Piaci Hitelprogram (PHP) egyik fontos eleme, hogy csökkenti az MNB a banki tőkekövetelményekben a kkv-hitelek mögött álló tőkekövetelményeket. Ennek részleteiről még egyeztetnek a bankokkal. Folyamatban van az MNB-ben egy (a lakosság esetében ismert) vállalati hitelinformációs rendszer kialakítása, amely a vállalati hitelezési kockázatok pontosabb feltérképezésében segíti a bankokat.
A fentieket egyeztették a Magyar Bankszövetséggel, a résztvevő bankoknak számszerű hitelezési vállalást kell tenniük a kkv-szegmensben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







