Másképp fogják támogatni az induló vállalkozásokat

MTI
2015. október 8. 09:02 2 perc

Átalakul és egyben szigorúbbá válik az induló vállalkozások támogatási modellje - erről több napilap is ír csütörtöki számában.

A Világgazdaság és a Magyar Hírlap is arról számolt be, hogy a kezdő cégek háromfázisú, az ötlet megmérettetésére szolgáló rendszerben nyerhetnek majd támogatást. A tervek szerint az első - nagy kockázattal és kis összeggel járó - fázisban legfeljebb 3 millió forrást kapnak a pályázók, a másodikban 30 milliót, a végső fázisban - a prototípus készítéshez - pedig a támogatás elérheti a 130 millió forintot.

A Magyar Idők cikke szerint a rendszer abban is szigorodik, hogy bizonyos uniós K+F+I pályázatokra csak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) előzetes szakvéleményével fogadhat majd be pályázatot az irányító hatóság.

A lap arról is ír, hogy idén eddig mintegy 170 milliárd forintnyi pályázatot hirdettek meg, és az előző időszakhoz képest 10 milliárd forinttal többet, 34 milliárd forintot fizettek ki a fennálló kötelezettségekre.

Pálinkás József, az NKFIH elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta: az évtized végéig 1200 milliárd forint áll rendelkezésre uniós, hazai és állami pénzalapokból, idén a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretén belül 257,5 milliárd forint, a Versenyképes Operatív Közép-Magyarország Programban 13 milliárd forint, az NKFIH Alapban pedig 27,1 milliárd forint jut kutatás fejlesztési és innovációs (K+F+I) projektekre.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02