A legnagyobb egyedi bírságot a GVH a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re szabta ki, az ügy a köznyelvben „kukásautó-kartellként” vált ismertté.
A szerencsejátékkal foglalkozó szolgáltatók adóhivatali hálózatra kapcsolását javasolja a Szerencsejátékosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete - írja a Magyar Hírlap keddi számában.
Az egyesület elnöke, Fehér Róbert által megfogalmazott javaslat célja a nagyobb átláthatóság, a játékosok fokozottabb védelme és az állami bevételek növelése.
A kaszinók közvetlen rákapcsolása az adóhivatali hálózatra azt eredményezné, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központilag és folyamatosan tudja ellenőrizni az értékesített fogadásokat, a bevételt és a pénzforgalmat - írja a lap a megismert elképzelések alapján.
Az egyesület kalkulációi szerint az általuk javasolt rendszer megvalósulása esetén a szerencsejátékokból származó jelenleg évi mintegy ötvenmilliárdos állami bevételnek akár a többszörösét is el lehetne érni.
Az egyesület szerint a borravalót is dokumentálni kellene. A játékfüggőség visszaszorítása érdekében a kaszinók nyitva tartását este 10 és reggel 5 óra között kellene csak engedélyezni, vasárnap pedig a javaslat szerint nem lenne nyitva kaszinó, és a vendéglátóhelyeken is tiltanák a szerencsejáték-szolgáltatásokat.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








