Már érzik a pesti taxisok: kevesebb a fuvar az Uber miatt

Pénzcentrum
2015. március 24. 13:02

Nem várnak tovább a hatóságokra, a kormányra, maguk veszik kezükbe a kezdeményezést a a taxisok. Országos szakszervezetük jogi lépéseket tesz a versenytárs Uber ellen, de nem árulják el pontosan, hogy miket - írja a VS.hu.

A Taxi-gépkocsivezetők Független Szakszervezete az Uber tevékenységét összevetette a jelenleg hatályos rendelkezésekkel mind polgárjogi, mind büntetőjogi kategóriát illetően. Ezt követően saját meggyőződése alapján a tegnapi napon megtette azokat a jogi lépéseket, melyeket szükségesnek tartott - jelentette be Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke. Hogy pontosan mik ezek, azt nem árulta el, arra hivatkozva, hogy az Uber ne tudjon ezekre felkészülni.

Mi az az Uber?

Az elmúlt hónapokban népszerűek lettek az olyan, közösségi taxik, mint az Uber vagy a WunderCar.

A dolog lényege, hogy okostelefonon keresztül, egy applikációt letöltve rendelhetünk "taxit": a rendszer az elérhető sofőröknek (akik magánszemélyek) értesítést küld, ők elfogadják a jelentkezést, és pár perc múlva megjönnek értünk. A fuvar végén a megadott bankkártyánkról emeli le a rendszer a viteldíj összegét, ami jelentősen alacsonyabb, mint a hivatalos taxitársaságok árai.


A taxisok aktivizálódása nem meglepő azután, hogy a már nyár folyamán jelezték, amikor az Uber még csak a toborzásnál tartott, ha nem lesznek egyenlő feltételek a személyszállításban, taxizásban, cselekedni fognak. Országos taxis sztrájkot helyeztek kilátásába végső esetként, azóta két Uber-ellenes felvonulást is tartottak, az egyiket múlt csütörtökön. Tegnap jogi útra terelték érdekeik védelmét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fővárosi tarifákhoz képest az Uber sofőrjei nagyjából féláron viszik az utasokat. A VS.hu-nak az egyik taxis szervezet vezetője azt mondta, kollégáik már érzékelik, hogy csökken a fuvarjaik száma a fél évvel korábbi állapothoz képest.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem