Egy vidéki épület felújítása csak akkor jelent valódi és tartós értéket egy település számára, ha ahhoz valós közösségi igény és fenntartható üzemeltetés társul.
Csaló pályázatírók nem létező regisztrációs díjra hivatkozva próbálnak pénzt kicsikarni a vállalkozóktól - írja a Magyar Nemzet.
A jóhiszemű vállalkozókra utaznak azok a csalók, akik regisztrációs díj címén csalnak ki pénzt, pedig az uniós pályázatoknál nincs részvételi díj - mondta el a lapnak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.
A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége szerint a gyanútlan cégeket telefonon keresik meg, s olyan vonzó pályázati lehetőséget ismertetnek, amely soha nem létezett. Azt ígérik a vállalkozóknak, hogy a tavalyi árbevételük hatvan-hetven százalékát nyerhetik el támogatásként. A "remek" lehetőséghez annyit kell még tenniük, hogy szerződést kötnek a telefonálóval, és kifizetik a bruttó 100-120 ezer forintos "regisztrációs díjat".
A cégek nem pályázatírásra kérnek el pénzt, hanem úgy tüntetik fel a dolgot, mintha a regisztrációs díj kifizetésével automatikusan elnyerhető lenne a támogatás. Emellett a szerződés tíz-harminc százalékos sikerdíjat is tartalmaz, vagyis az elnyert támogatás ezen része a pályázatírót illeti.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







