Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd.
Magyarország mielőbb szeretné kiírni az új uniós pályázatokat, amelyek várhatóan év közepén már meg is jelennek - derült ki a Szabad Európa Vitanapok konferenciasorozat pénteki budapesti rendezvényén.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program lesz a legnagyobb operatív program 2740 milliárd forintos kerettel; a források jelentős részét kkv-k fejlesztésére fordítják, de fontos lesz többek között a kutatás-fejlesztés, az innováció, az infokommunikációs szektor fejlesztése.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára elmondta: az előző időszakhoz képest nagyobb szerepet juttatnának a pénzügyi, vagyis a visszatérítendő eszközöknek, - például kedvezményes hiteleknek, garanciáknak - amelyeknek köszönhetően például évente 100 ezer lakás energiahatékony felújítását lehet majd elősegíteni.
A jövőben kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a pályázatokat, így jelentősen csökkenhet az adminisztratív okokból történő elutasítások száma, és rövidíteni lehet a határidőket. A korábbi, átlagosan 600-700 napot (a pályázat kiírásától a kifizetésig ennyi idő telt el) közel a felére szeretnék csökkenteni. A teljes pályázati rendszerben olyan adatbázis használnak, amely össze van kapcsolva más állami adatbázisokkal, így csökken a beadandó dokumentumok köre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






