Pénztárgépek: már a miniszter is aggódik?

MTI
2013. december 13. 09:45

Munkabizottság jött létre csütörtökön annak érdekében, hogy az online pénztárgépekre való átállás minél gördülékenyebben és egyszerűbben, a vállalkozók, kereskedők számára minél kevesebb problémával valósuljon meg - jelentette be csütörtökön este a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály megerősítette, hogy a határidő módosítására nincs szükség.

A munkabizottságban részt vesznek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a pénztárgépeket engedélyező hivatal munkatársai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az online pénztárgépre való átállással érintett fontosabb ágazatok - például a turisztika, a gyógyszer-kereskedelem, a kiskereskedelem és az ásványolaj-forgalmazók - képviselői, valamint azok is, akik a pénztárgépek szoftveres fejlesztésével, megrendelésével, gyártásával foglalkoznak.

A munkabizottságnak az lesz a feladata, hogy az átállást minél simábbá tegye. A miniszter szerint a csütörtöki megbeszélés eredményes volt, olyan információkat sikerült "begyűjteni", amelyek lehetővé teszik, hogy az év hátralévő részében a folyamat felgyorsuljon.

Jelenleg több mint 120 ezer forgalmazói megrendelésről tudnak, a kereskedők döntő többsége tehát már beadta az igényét. A nagykasszás, PC alapú kasszák cseréjével - ami alapvetően a patikákat, benzinkutakat, nagy élelmiszerláncokat, turisztikai kiszolgálókat, szállodákat érinti - külön foglalkozott a bizottság. Jelenleg kilenc nagykasszás, PC alapú engedély van kiadva, s a csütörtöki hírek szerint ez a folyamat is felgyorsul az év hátralévő részében - mondta Varga Mihály.

A mostani munkacsoport-megbeszélés egyik célja az, hogy felhívják az érintettek figyelmét arra: közeleg a december 31-i határidő, azt követően a NAV kiemelten ellenőrzi a nagykasszás, PC-t használó vállalkozásoknál, hogy az átállás megtörtént-e. Hangsúlyozta: a munkabizottság folyamatosan dolgozik majd, az idén még több alkalommal összeül; nagyon bízik abban, hogy ezzel hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a magyar gazdaság tisztulását, a feketekereskedelem visszaszorulását szolgáló váltás minél gördülékenyebben történjen meg.

Parragh László, az MKIK elnöke, akit a miniszter a bizottság létrehozásának egyik kezdeményezőjének nevezett, elmondta: az online pénztárgépekre való átállás nagy előrelépést jelent a magyar adórendszerben, amit minden tisztességes kereskedő és vállalkozó támogat. Ugyanakkor egy több százezer gépet érintő, jelentős technológiai váltást jelentő változás járhat súrlódásokkal, nehézségekkel. Ezért gondolták úgy, hogy érdemes leülnie valamennyi érintettnek, megtárgyalni, hogy hol tart az átállás, milyen akadályok vannak a rendszerben, azokat milyen módon lehet eltávolítani és a bevezetést a lehető legegyszerűbbé tenni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az MKIK elnöke szerint a kiskasszák esetében a problémák jó részét már feltárták, csak finomhangolásra van szükség, a PC alapú gépek esetében ugyanakkor még elején van a folyamat. Beszélt arról is, hogy az adatátvitel díjára vonatkozóan mindenki számára pozitív megoldás kezd kirajzolódni. Hasonlónak látta a helyzetet az 50 ezer forintos támogatást illetően. Mint elmondta, nagyon sok olyan kiskereskedő van, aki szabályosan megrendelte a gépet, de még nem kapta meg, s nem tőle függ, hogy megkapja-e december 31-ig, a támogatás elszámolásának határidejéig. E téren is kezdeményezték egy életszerűbb, s a tisztességesen eljáró vállalkozókat semmiképpen sem sújtó megoldás bevezetését. Kezdeményezték azt is, hogy a NAV finomhangolja ellenőrzési módszertanát.

A miniszter a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) azon aggályára reagálva, hogy a jogkövető benzinkutak nem fognak kinyitni január 1-jén, kifejtette: aki tisztességes volt, és mindent megtett azért, hogy az online pénztárgépekre való átállást végrehajtsa, nem járhat rosszul. A kormány ígérete is ez volt. Azokkal szemben azonban, akik trükköztek, a NAV a törvény szigorával fog fellépni. Hozzátette: az adóhatóság mérlegelési joga, hogy megvizsgálja, a piaci szereplőkön kívüli okok okozták a váltás elmaradását vagy a tisztességtelen piaci magatartás. Nem szabad, hogy a határidő újabb módosítása lassítsa ezt a folyamatot - szögezte le.

Varga Mihály újságírói kérdésre megerősítette: a magyar kormány eltökélt szándéka, hogy tartsa magát a 3 százalék alatti hiánycélhoz, az elmúlt években jelentős lépéseket tett ennek érdekében. Sikerként említette, hogy Magyarország júniusban kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez a cél az elmúlt hónapokban sem fogta vissza a gazdaság növekedését, a harmadik negyedévi 1,8 százalékos gazdasági növekedés azt mutatja, hogy Magyarország a régióban is képes jelentős gazdasági növekedést produkálni, képes arra, hogy az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása valamint az államadósság csökkentése mellett a gazdasági növekedés szerkezetét kialakítsa - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem