Március 5-én reggel indul a licitálás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési felületén egy fekete Tesla Model 3-ra.
Folyamatosan emelkedik az adóhivatalhoz bekötött online pénztárgépek száma, miközben nemrég egy-kétszáz kassza állt kapcsolatban a hatósággal, most megközelítőleg ezer új típusú készülék üzemel - írja a Magyar Nemzet
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a lap csütörtöki számában úgy fogalmazott, az adatokból arra lehet következtetni, hogy a napokban megindult a tömeges csere.
Az adóhivatal eddig 205 ezer esetben adta ki az új pénztárgépek üzembe helyezéséhez szükséges kódot. Az átállást segítő ötvenezer forintos támogatást pedig sz ügyek több mint felében, 116 ezer készülék cseréjéhez folyósíthatják. Eddig több mint 2600 érintett élt az új lehetőséggel, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendelte meg pénztárgépét - ismertette Pankucsi Zoltán.
Komoróczki István, a Coop Hungary Zrt. szóvivője a lap érdeklődésére azt mondta, egyelőre szűkös a gyártói kapacitás, nem biztos, hogy a forgalmazóknak az év végéig sikerül minden igényt kielégíteniük. Úgy becsülte, reálisan február végéig, március elejéig valósulhat meg a kasszacsere a teljes kereskedelemben.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







