Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetik el, mely mikrovállalkozások kaphatnak támogatást a Darányi Ignác Terv európai uniós keretéből. Az akciócsoportok csaknem 7 milliárd forint sorsáról határozhatnak. Pályázni június 1-30. között lehet - tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája.
A mikrovállalkozásoknak kiírt pályázaton az 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű településeken működő vagy induló cégek kérhetnek támogatást. A vállalkozások legalább 1 millió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, de az összeg felső határát a HACS-ok saját illetékességi területükön csökkenthetik. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65%, egyébként 60%.
A közlemény szerint 2011-ben a minisztérium átdolgozta a LEADER Programot, és hatékonyabbá, eredményesebbé tette a lebonyolítását; ezzel a rendelkezésre álló fejlesztési források legjobb kihasználását is biztosítja a tárca.
A Helyi Akciócsoportok a LEADER Program végrehajtására jöttek létre, amely gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldását segíti. A HACS-ok maguk dönthetnek arról, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. A szervezetekben a közigazgatás, a vállalkozók és a civil szervezetek is képviseltetik magukat.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







