10 °C Budapest

Pályázati lehetőségek fejlesztési beruházásokhoz - drámai visszaesés

2010. október 26. 13:02 4 perc

Csökkent az elérhető támogatás maximuma 2010 októberéig mindössze 33,1 milliárd forint értékű támogatást igényeltek a vállalkozások a GOP vállalati technológiafejlesztési kiírásai keretében. Tavaly - igaz, az egész évben - 136,5 milliárd forint volt ez az összeg. Az okok a Start Zrt. véleménye szerint az igénybe vehető keretösszegek csökkentésére és a feltételek jelentős szigorodására vezethetők vissza.

Drasztikusan visszaesett az idén a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) vállalati technológiafejlesztési kiírásaira benyújtott támogatásigénylések összege - állapítja meg a Start Tőkegarancia Zrt. E pályázati kiírásokra október 22-ig mindössze 33,1 milliárd forintnyi igény érkezett, míg 2009-ben - igaz, ez egész éves adat - 136,5 milliárd forint volt az igénylések összesített nagysága. Ennek egyik oka a keretösszegek csökkentése: míg 2009-ben még 74,7 milliárd forint állt a négy programban a vállalkozások rendelkezésére, az idei évre már csak 43,4 milliárd.

Az ÚMFT 2009. és 2010. évi vállalati technológiafejlesztést célzó támogatásai (milliárd Ft)

Miközben jelentősen csökkent az igénybe vehető támogatások keretösszege, a vállalkozások idén ezt az összeget sem használták ki. Kiváló példa a GOP-2.1.1/B jelű kiírás, amelyre az eredeti beadási határidő napjáig az EMIR rendszer adatai alapján 3,2 milliárd forint összegű pályázat érkezett be, ami a keretösszegnek mindössze 32%-át tette ki. A határidő egy hónappal történő meghosszabbítását követően az igénylések összege duplájára emelkedett. 2009-ben a beadott pályázatok kétharmada nyert, tehát hasonló arányt feltételezve a rendelkezésre álló keretösszegnek még mindig csak mintegy felét érheti el a vállalkozásokhoz valóban eljutó támogatás összege.

Kedvezőtlen feltételek

"Az ok a feltételek változásában keresendők: míg tavaly jelentősen könnyített a feltételeken a kiíró, az idén viszont újra szigorított, visszaállítva a válság előtti elvárásokat" - vélekedik a Start Zrt. Az "A" jelű támogatások esetében például az elérhető támogatás maximuma 50 millió forintról 20 millió forintra csökkent. Jelentősen csökkent a támogatásintenzitás is: míg tavaly akár 70%-os mértékű támogatás is elérhető volt a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlesztési beruházásaihoz, az idei pályázatokon már csak legfeljebb 50%-os az intenzitás, és jellemzően ezt is csak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben megvalósuló beruházások esetében lehet elérni.

A 2009. évi kiírásokhoz képest további kedvezőtlen változás az elérhető előleg arányának 40%-ról a korábbi, 25%-ra való lecsökkentése. Emellett mindegyik kiírás esetében kizáró tényező, ha a társaság nettó árbevétele 2009-ben - a válság évében - pályázattól és a megvalósítás helyétől függően 0-20% közötti értéket meghaladó mértékben esett, ami a magyarországi ipari termelés 17,7%-os csökkenését figyelembe véve sok potenciális pályázót zárt ki a jogosultak köréből. Némi könnyítés az augusztusban megjelent GOP-2.1.1/C pályázati kiírásban, hogy az autóipar esetében 15% helyett akár 20%-os 2009. évi árbevétel-csökkenés esetében is pályázhatnak a vállalkozások. Igaz, számos autóipari vagy autóipari beszállító cég 2009-ben ennél jóval nagyobb árbevétel-visszaeséssel volt kénytelen szembesülni.

"Igaz, hogy a kormányzat a hazai kkv-k rendelkezésére álló pályázati források emeléséről beszél, ám pusztán a 2009. évi szint eléréséhez is jelentős keretösszegű új kiírások lennének szükségesek, ráadásul jóval enyhébb feltételek mellett, amelyek nem zárják ki a potenciális pályázók jelentős részét. Ugyanakkor az új pályázatok kialakításának, társadalmi egyeztetésének, meghirdetésének és lebonyolításának időigénye olyan nagy, hogy erre várhatóan már csak a jövő évben kerülhet sor" - hívja fel a figyelmet a Start Zrt.

Enyhítések 2009-ben

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2009-ben még jelentősen bővült az elérhető támogatások köre, ráadásul a kormányzat az igénybevétel feltételeit is jelentősen enyhítette a pénzügyi válság hatásainak csökkentése érdekében: az előleg összege 40%-ra emelkedett, és a korábbi árbevétel-növekedési elvárások helyett maximum 10%-kal csökkenő árbevétel vagy az alkalmazotti létszám fenntartása is elegendő vállalásnak minősült. A könnyített feltételek jelentős érdeklődést vonzottak, a 2009. évi vállalati technológiafejlesztés körében csaknem 100 milliárd forint támogatást ítéltek meg a pályázó vállalkozások részére.

 

Az alapos üzleti terv a sikeres cégvezetés feltétele

A mikrovállalkozások több mint 60%-a nem rendelkezik részletes, írásba foglalt üzleti tervvel, holott ez nélkülözhetetlen a hosszú távú stabil működéshez, növekedéshez. Ennek többnyire az az oka, hogy az ügyvezetők nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, sokszor kapacitásuk sincs a kidolgozásra. Azonban mostantól egy helyzetelemző és üzleti tervező program segítségével ez egyszerűen és költséghatékonyan kivitelezhető.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?