11 °C Budapest

Generációváltás jön az első vállalkozó-generációnál

2010. március 3. 10:17

Első ízben találkozott kilenc iparág 51 jelentős magyar családi vállalatának tulajdonosa azzal a céllal, hogy tapasztalatot cseréljenek, képezzék magukat, és hogy érdekképviseletükkel foglalkozzanak. 

A családi vállalatok különös figyelmet igényelnek a közép-kelet európai társadalmakban, már csak azért is, mert a rendszerváltást követő időszak első vállalkozásalapítói mostanában lépnek nyugdíjas korba. A GDP-hez és a foglalkoztatáshoz jelentős részben hozzájáruló családi tulajdonú vállalatoknál az utódlás a következő 5-10 évben egyszerre, tömegesen zajlik majd le Magyarországon is - hívta fel a figyelmet a kockázatokra a konferenciát szervező Felelős Családi Vállalkozások Magyarországon Egyesület elnöke, Dr. Rudas László.

A családi tulajdonban lévő sikeres vállalatoknak általában csak egyharmada éli túl jelentősebb visszaesés vagy csődhelyzet nélkül az utódlást - tájékoztatott a tapasztalatokról Dr. Gelléri Péter az egyesület és a Family Business School szakmai vezetője. Ráadásul - ahogy arra előadásában Varga Szabolcs is rámutatott - nálunk hiányoznak az öröklést és utódlást zökkenőmentesen kezelő olyan megoldások, mint a magánalapítvány és a trust. Időszerű volt tehát a vállalkozásaikat "gyermekeikként" nevelő és fejlesztő üzletemberek fórumának létrejötte, amelyen hazai és nemzetközi példákból, módszerekből tanulhatnak, hogy eredményesebben vegyék fel a küzdelmet a rájuk váró kihívásokkal.

A téma aktualitását és az érdeklődést jól mutatja, hogy a vártnál lényegesen többen, 51 cégtől összesen 86-an jelentek meg a tanácskozáson. Első, második és néhány harmadik generációs vállalkozás alapítói és utódaik cseréltek eszmét a konferencián. A résztvevők gazdasági súlyát jól jellemzi, hogy vállalkozásaik összességében mintegy 200 milliárd forintnyi árbevételt képviselnek és több mint tízezer főt foglalkoztatnak. A hagyományos és a modern technológiai iparágak képviselői egyaránt jelen voltak. Nők és férfiak, alapítók és utódok, vidékiek és fővárosiak hasonlóképpen mintegy fele-fele arányban képviselték magukat - nyilatkozta Kürti Tamás az egyesület alelnöke. A találkozó lehetőséget teremtett a vállalkozói közösség bővítésére is. Számos résztvevő a helyszínen csatlakozott az egyesülethez, amely így mind nagyobb súllyal tudja képviselni a szektor értékeit, érdekeit és egyre jobban képes támogatni a tapasztaltcserét, a képzést és a kutatást.

A Felelős Családi Vállalkozások Magyarországon Egyesület (röviden FBN-H) a családi cégek létrehozását és működtetését segíti azért, hogy az általuk felhalmozott anyagi és szellemi értékek hosszú távon hozzájáruljanak a családok, a vállalkozások és a nemzeti kultúra fejlődéséhez, felhalmozott megtakarításaik pedig működő tőke formájában Magyarországon maradjanak. A vállalkozások létrehozásához és működtetéséhez az egyesület szakmai, integrációs, képzési, kutatási támogatást nyújt, valamint elősegíti együttműködésüket, tapasztalatcseréjüket és érdekeik érvényesítését.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm