Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 2010. január 2-án hatályát vesztette, helyébe a 2009. november 16-án kihirdetett egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény lépett. Az új jogszabály megteremtette az egyéni cég korábban hiányzó szabályait, és tisztázta az egyéni vállalkozó és az egyéni cég viszonyát.
Az új törvény rendelkezései szerint az egyéni cég jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre. Egyéni céget kizárólag az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy alapíthat és annak - néhány kivételtől eltekintve - csak egy egyéni vállalkozó tagja lehet. Az egyéni vállalkozó választhat, hogy egyéni cége korlátozott, vagy korlátlan felelősséggel működik-e.
Az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság e törvény erejénél fogva megszűnik az említett törvény 19. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak értelmében - többek között - abban az esetben, ha az egyéni vállalkozó egyéni céget alapított, a cégbejegyző határozat jogerőre emelkedésének napját megelőző napon, illetve - ha az egyéni vállalkozó átruházással megszerezte az egyéni cég vagyoni betétjét - az átruházás napján.
Amennyiben tehát az egyéni vállalkozó az "átalakulást" választotta, a korábbi, egyéni vállalkozói tevékenysége megszűnik.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet 89. § (7) bekezdése értelmében, ha a 87. § (1) bekezdésének g) pontjában említett egyéni vállalkozó tevékenysége megszűnik, az egyéni vállalkozó a saját és az általa foglalkoztatott biztosítottak adatairól a tevékenysége megszűnéséig terjedő adatszolgáltatást a megszűnést követő 30 napon belül köteles teljesíteni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







